Szinte senki se tudja, de ezt kell tenned ha süllyedő autóban vagy
Sajnálatos módon, nagyon sok a százaléka azoknak a járművezetőknek, akik nem feltétlenül a balesetben, hanem az azt követő szerencsétlenségekben veszítik el az életüket. Könnyen előfordulhat, hogy vízbe csúszik az autó, és a sofőr nem tud mit kezdeni a helyzettel, és pánikba esik, vagy nem tudja mit kéne tennie. Ebben a cikkben feltárjuk ennek a titkát, és leírunk pár trükköt, amellyel elkerülhetőek ezek a balesetek!
Semmi esetre se nyisd ki az ajtót, hiszen minél lejjebb kerülsz, annál nagyobb lesz a víznyomás, és nem is fog ezáltal sikerülni, puszta energia és időpocséklás. Az ablakot se húzd le, hiszen épp a fentebb elhangzottak miatt nem fogsz könnyebben kiszabadulni az autóból.
Az első. és a legfontosabb lépés, hogy vedd ki a fejtámlát a helyéről, mivel ez egy kulcsfontosságú eszköz lesz a kiszabadulásod során. Törd be a hátsó ablakot, amely direkt az ilyen esetekre lett megtervezve, hiszen úgynevezett „kick out” üvegből készítették, ami belülről sokkal könnyebben törik.
Az autók zöme úgy van megcsinálva, hogy amikor vízhez érkezik, akkor első körben elkezd úszni, így könnyebb lehet a kiszabadulás a hátsó ablakon keresztül. Minél gyorsabban, de annál is inkább a hidegvéredet megőrizve tedd meg ezeket a lépéseket, és akkor nem lehet baj!
Oszd meg másokkal is ezt a kis segítséget, hiszen életeket menthet meg!
Ajánló:
Nagy a baj, ha ilyen autód van! Nézd meg, hogy a tied is köztük van-e!
A szakember szerint ezeket az autókat szinte lehetetlen kinyírni, egy életre szólnak








