1. Szomjas vagy
Egy csésze kávé reggel, egy pohár üdítő ebédhez, egy tea este, és máris eltelt egy nap úgy, hogy alig ittunk valamit. Sokan észre sem veszik, hogy krónikusan kevés folyadékot fogyasztanak, pedig a szervezet számos apró jellel figyelmeztet. A brit nemzeti egészségügyi szolgálat, az NHS összefoglalója alapján összegyűjtöttük a tíz leggyakoribb jelet, amelyekre érdemes odafigyelni.
Az első jel annyira nyilvánvaló, hogy gyakran épp ezért hagyjuk figyelmen kívül: a szomjúság. Az NHS a kiszáradás első tünetei között említi, és fontos tudni, hogy mire szomjasak leszünk, a szervezetünk már egy ideje folyadékhiányban szenved.
Az NHS szerint a csecsemők, a gyerekek és az idősebb felnőttek különösen ki vannak téve a kiszáradás veszélyének. Idősebb korban ráadásul a szomjúságérzet is gyengülhet, így könnyen előfordul, hogy valaki egész nap alig iszik, mégsem érzi szükségét.
Ezért nem érdemes megvárni, amíg szomjasak leszünk. Sokkal jobb, ha a nap folyamán rendszeresen, kis adagokban iszunk, akkor is, ha éppen nem kívánjuk.








