Oroszlán
Az Oroszlán csillagjegyű embereknek a nyár igazi kihívás volt, mivel minden is akkor történt, amikor nem feltétlenül számítottak rá. Sajnos, vagy nem sajnos, a rosszabb dolgokra is vonatkozik ez, ráadásul, már-már abban a hitben voltka, hogy nem ér véget az a szerencsétlen időszak. Azonban, most teljesen más világ fog nézni le rájuk, mivel akkora szerencsében lehet részük, mint még talán soha!
Ez is egy érdekes cikk lehet számodra: Fortuna megpörgette a szerencsekereket: 4 csillagjegynek augusztus 19-én megérkezik az igazi, mindent elsöprő szerencse!
Az Augusztus utolsó hete egy olyan naptári időszak lesz a számára, amikor is minden a terv szerint halad, amit csak kigondolnak a fejükben. Nem sülhet el semmi sem balul. Emiatt az Oroszlán szorgalma és fegyelme most végre látványos eredményeket hozhat el a magánéletében is. Egy jó beszélgetés egy kedves ismerőssel, egy régóta várt rokon látogatása, vagy egy váratlan találkozás pezsdítheti fel a mindennapjait. Augusztus első hete vége megkoronázza az elmúlt hónapok munkáját, és végre lazíthat egy kicsit a sok fárasztó dolog után.








