1–3. Munka, vasárnapi ebéd és az idősek meséi
Az első szokás a munkához való viszony. A nagyszüleink számára a munka nem csak pénzkeresés volt, hanem rend, felelősség és önbecsülés. Aki dolgozott, az tudta, hol a helye, és este fáradtan, de elégedetten ült le a vacsorához. Williams szerint ez a hozzáállás adta meg a hétköznapok gerincét.
A második a közös vasárnapi ebéd. Az amerikai szerző úgy fogalmaz, hogy ezek az ebédek valóságos iskolák voltak, ahol a történetek, az értékek és a családi múlt nemzedékről nemzedékre öröklődött. Nálunk sem volt ez másként: a húsleves mellett derült ki, ki kivel rokon, ki honnan jött, és mi történt a háborúban.
A harmadik szokás szorosan kapcsolódik ehhez: a fiatalok leültek az idősek mellé, és meghallgatták őket. Nem a telefonjukat nyomkodták, hanem figyeltek, mert a nagyapa története arról, hogyan vészelte át a nehéz éveket, többet tanított, mint bármilyen tankönyv.
Ma sok családban ezek a beszélgetések elmaradnak, pedig elég lenne havonta egyszer leülni egy hosszabb ebédre. Ha van még élő nagyszülőd, kérdezd meg a gyerekkoráról. Lehet, hogy olyan történetet hallasz, amit soha senki nem írt le.