4. Sötétedésig kint játszottál
A kilencvenes évek előtt a gyerekkor nagy része a szabadban telt. Iskola után ledobtuk a táskát, és rohantunk ki a grundra, az udvarra vagy az utcára, ahol már vártak a barátok. Fociztunk, bújócskáztunk, számháborúztunk vagy biciklivel jártuk a környéket.
A szülők nem tudták pontosan, hol vagyunk, de nem is aggódtak különösebben. Az egyetlen szabály az volt, hogy sötétedésre legyünk otthon. Ha éhesek voltunk, beszaladtunk egy zsíros kenyérért, és már rohantunk is vissza.
Ezekből a délutánokból rengeteget tanultunk. Megtanultunk csapatban játszani, konfliktusokat megoldani felnőttek nélkül, és a saját határainkat is kitapasztaltuk. Egy lehorzsolt térd vagy egy fáról való leesés nem tragédia volt, hanem a gyerekkor része.
Aki így nőtt fel, az ma is szereti a szabad levegőt, és gyakran nosztalgiával gondol vissza ezekre a gondtalan délutánokra. Nem véletlen, hogy sokan közülünk ma is azt szeretnék, hogy az unokáik minél több időt töltsenek a szabadban, a képernyők helyett.
