Édesen és sósan is működik
A krumplinudli egyik legjobb tulajdonsága, hogy nehéz ráunni. Egyik alkalommal pirított zsemlemorzsával és lekvárral kerül a tányérra, máskor mákkal, porcukorral, vagy épp valamilyen sós feltéttel. Sok családban az édes változat számít klasszikusnak, mert ezt kérték a gyerekek, és ez maradt meg a legerősebb emlékként.
Közben a sós változatnak is megvan a maga tábora. Tejföllel, juhtúróval, sült szalonnával kifejezetten tartalmas fogás lesz belőle, és már inkább főételként működik, mint afféle nosztalgikus desszertként. Éppen ez benne a szerethető. Ugyanabból az alapból egészen más hangulatú étel készülhet, attól függően, mire vágyik a család.
Nem a tökéletesség, hanem az állag számít igazán
A jó nudlinál sok múlik a burgonyán. Aki készített már ilyet otthon, tudja, hogy nincs két teljesen egyforma adag. Van, amikor kevesebb liszt is elég, máskor többet vesz fel a tészta, és ezt leginkább a krumpli fajtája dönti el. Ez az a pont, ahol a recept már inkább kapaszkodó, mint szigorú szabály.
A lényeg az, hogy a massza jól formázható legyen, de ne legyen nehéz. Ha sikerül eltalálni az arányt, a nudli puha marad, mégis szépen megtartja a formáját. Ezért szeretik sokan ezt az ételt készíteni. Nem igényel különösebb technikát, inkább egy kis rutint és figyelmet.
Főzve is jó, sütve is más arcát mutatja
A legtöbben sós vízben kifőzve készítik, majd pirított zsemlemorzsába forgatják, mert ez a legismertebb változat. Amikor feljönnek a víz tetejére, általában már el is készültek, onnantól pedig gyorsan a morzsába kerülhetnek. Melegen az igazi, amikor még puha a belseje, kívül pedig finoman rátapad a pirított bunda.
Van azonban olyan konyha is, ahol olajban sütik ki. Ilyenkor ropogósabb lesz a külseje, és egészen más élményt ad, mint a főtt változat. Talán épp ezért tud generációkon át megmaradni ez az étel. Nem zár be egyetlen elkészítési módba, és nem várja el, hogy mindig ugyanúgy kerüljön az asztalra.
