Az is újdonság lesz, hogy amennyiben a gépjármű nem zavarja a közlekedésben a gyalogost, abban az esetben áthaladhat a gyalogátkelőhelyen.
Például, ha egy hatsávos úton egy azon keresztül futó gyalogátkelőhelyen a külső sávban halad egy autós, miközben az út túloldalán lelép egy gyalogos a zebrára, ebben az esetben, ha az autós átér a gyalogos előtt a zebrán, úgy, hogy nem akadályozza, a jogszabály megengedi majd neki, hogy áthaladjon a gyalogátkelőn. Az ilyen esetek miatt fontos a jogszabály minél részletesebb megfogalmazása.
A javaslat úgy fogalmaz, hogyha egy forgalmi sávban halad egy gépjármű, akkor neki akkor kell megállnia, ha a mellette lévő forgalmi sávban látja közeledni a gyalogost. Ha távolabb van, akkor is van elsőbbségadási kötelezettsége a járművezetőnek, de ebben az esetben dönthet úgy, hogy még nem kerül vele kontaktusba, tehát áthajthat a gyalogos zavarása nélkül. Fontos megjegyezni, hogy amíg a járműveknél az elsőbbségadás arra vonatkozik, hogy az elsőbbséggel rendelkező járművet nem kényszerítheti a másik jármű a haladási irányának és sebességének megváltoztatására, addig a gyalogosokat még zavarni sem lehet.
Vannak olyan helyzetek, amikor csak a kerékpárosok számára kijelölt kerékpáros-átkelőhely van felfestve az adott területen. Ezeket használhatják majd a gyalogosok is, ugyanúgy, mint egy gyalogátkelőhelyet.
Ezt láttad már? Még a profi sofőrök is elbuknak ezen a KRESZ-kérdésen, te tudod ki kanyarodhat jobbra?
A hatályos jogszabály szerint abban az esetben, ha nincs a gyalogosok számára kijelölt járda, akkor használhatják az autóknak fenntartott úttestet, az út jobb szélére húzódva. Ha valamilyen okból a nem gépjárművel közlekedők az úttestre kényszerülnek, abban az esetben a jogszabály az úttest jobb szélére rendeli őket. A jogalkotók ennek kapcsán felismerték azt, hogy az úttest jobb szélét valamilyen elnevezéssel kell illetni, ezért megalkotnának egy olyan fogalmat, amelyet forgalmi zónának neveznének, amely definiálja ezt a virtuális sávot. Azért fontos ennek a meghatározása és elnevezése, mert akkor lehet hozzá szabályokat kötni, és ki lehet fejteni, hogy milyen szabályokat kell betartania annak, aki ebben a virtuális sávban közlekedik.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!








