Ajánljuk60 év felett ezek a legegészségesebb zöldségek
Nő nyugodtan alszik az ágyban

8 dolog, amit lefekvés előtt érdemes megtenni a jobb alvásért

1. Feküdj le minden este ugyanabban az időben

Az alvás a legolcsóbb gyógyszer, mégis sokan küzdenek vele. Van, aki órákig forgolódik, más hajnalban felébred, és nem tud visszaaludni, megint más reggel kialvatlanul, fáradtan kel fel, pedig elég időt töltött az ágyban. A jó hír az, hogy néhány egyszerű esti szokással sokat javíthatunk a helyzeten. Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC és az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet ajánlásai alapján összegyűjtöttük a nyolc legfontosabbat.

Az első szabály talán a legegyszerűbb, mégis a legtöbben megszegjük. A CDC szerint az egyik legfontosabb alvási szokás, hogy minden nap ugyanabban az időben feküdjünk le és keljünk fel, hétvégén is.

A szervezetünknek belső órája van, amely a rendszerességet szereti. Ha minden este más időpontban fekszünk le, és hétvégén délig alszunk, ez a belső óra összezavarodik, és hétfő reggel olyan, mintha egy kisebb időeltolódást kellene legyőznünk.

Hogy mennyi alvásra van szükség, az életkortól is függ. A CDC szerint a 61 és 64 év közöttieknek 7–9 óra, a 65 év felettieknek 7–8 óra alvás ajánlott. Az amerikai Nemzeti Öregedéskutató Intézet is hangsúlyozza, hogy az idősebbeknek sem kell kevesebb alvás, mint a fiatalabb felnőtteknek.

Ezeket olvastad már?