Amikor még nem volt minden egy kattintásra
Az amerikai Upworthy oldalon nemrég idősebb olvasók osztották meg, mi az, amit ők gyerekként átéltek, de a mai gyerekek már soha nem fognak. A hozzászólások gyorsan nosztalgiahullámot indítottak, és olvasás közben feltűnő volt, mennyi minden ismerős belőlük nekünk, magyaroknak is.
A tárcsás telefon, a lexikon a polcon, a tévé, ami éjszakára elhallgatott, vagy a kézzel írt levelek mind olyan emlékek, amelyekről a mai tizenévesek legfeljebb hallottak. Számukra minden információ egy kattintásnyira van, és egy üzenet másodpercek alatt célba ér.
Nem akarjuk azt mondani, hogy régen minden jobb volt. Sok mindenben könnyebb ma az élet, és ezt senki nem vitatja. Mégis volt valami ezekben az élményekben, ami ma hiányzik: a várakozás öröme, a türelem és egy kis titokzatosság.
Összegyűjtöttünk nyolc ilyen élményt az amerikai hozzászólások alapján, de a magyar valósághoz igazítva. Biztosan lesz köztük olyan, amitől elmosolyodsz, és olyan is, amit legszívesebben elmesélnél az unokáidnak.
1–3. Lexikon, szabad csatangolás és a telefonfülke
Az első a lexikon. Ha valamit meg akartunk tudni, levettük a polcról a vaskos kötetet, és betűrendben kerestük ki a szócikket. Közben persze három másik érdekes dolgot is elolvastunk, és sokszor el is felejtettük, mit kerestünk eredetileg.
A második a szabad csatangolás. Az Upworthy hozzászólói közül sokan emlékeztek arra, hogy egész nap biciklivel jártak, telefon nélkül, és csak annyi volt a szabály, hogy vacsorára érjenek haza. Nálunk is így volt: a grund, az erdőszél és a patakpart volt a játszótér.
A harmadik a telefonfülke. Aki elutazott otthonról, az a sarki fülkéből telefonált haza, és figyelte, hogyan fogynak a pénzérmék. Az amerikaiak a „collect call”-t emlegették, amikor a hívott fél fizette a beszélgetést, és sokan trükköztek is vele: a bemutatkozás helyett egy kódszót mondtak, és a szülők már tudták, hogy minden rendben, a hívást pedig fel sem kellett venni.
Ezek az élmények megtanítottak bennünket arra, hogy önállóak legyünk, és hogy egy kis bizonytalanság nem a világ vége. Ha eltévedtünk, kérdeztünk valakit, és ha késtünk, otthon megkaptuk a magunkét.
4–6. A tévé, a levelek és a padon küldött cetli
A negyedik a tévé, ami egészen más volt, mint ma. Kevés csatorna volt, az antennát időnként igazítani kellett, és éjszaka véget ért az adás, utána csak a hangyák sercegtek a képernyőn. Nálunk ráadásul hétfőnként sokáig egyáltalán nem volt adás, és sok család ezt az estét beszélgetéssel vagy olvasással töltötte.
Az ötödik a kézzel írt levél. Képeslapok a nyaralásból, levelek a távoli rokonoktól, és a levelezőtársak, akikkel sosem találkoztunk személyesen, mégis évekig írtunk egymásnak. A postaláda kinyitása izgalmas pillanat volt, mert sosem lehetett tudni, mi vár benne.
A hatodik az órán küldött cetli. Az Upworthy olvasói is felidézték, milyen különleges módokon hajtogatták össze a papírt, hogy a tanár ne vegye észre. Nálunk is ugyanez ment: a cetli padról padra vándorolt, és ha lebukott, azt hangosan fel kellett olvasni az egész osztály előtt.
Ezek az apró papírdarabok és levelek ma sok családban dobozokban várják, hogy valaki újra elővegye őket. Érdemes megtenni, mert egy régi képeslap többet mesél egy korszakról, mint bármilyen fénykép.
7–8. Tárcsás telefon és a telefonkönyv
A hetedik a tárcsás telefon. Lassan kellett tárcsázni, és ha elrontottad, kezdhetted elölről. A zsinórt a lehető legmesszebbre húztuk, hogy legalább a folyosóra kijussunk egy kis magánéletért, és ha valaki nagyon dühös volt, látványosan le is csaphatta a kagylót.
A nyolcadik a telefonkönyv és a csínytevések. Az amerikai hozzászólók is emlegették a telefonos ugratásokat: a gyerekek kinyitották a telefonkönyvet, véletlenszerűen felhívtak valakit, és elváltoztatott hangon kérdeztek valami butaságot. Hívóazonosító nem volt, így a lebukás esélye is kicsi.
Ma ez elképzelhetetlen, hiszen minden hívásnál látszik a szám, és a gyerekek inkább üzenetet írnak, mint telefonálnak. Az a fajta izgalom, hogy ki lehet a vonal túlsó végén, szinte teljesen eltűnt.
Te melyik élményre emlékszel a legszívesebben? Ha van unokád vagy gyereked, meséld el neki valamelyiket. Lehet, hogy elsőre hitetlenkedni fog, de garantáltan kíváncsian hallgatja majd végig.
(Forrás)