1. A szekrénysor
Ha valaki a nyolcvanas években lépett be egy átlagos magyar lakásba, szinte biztosan ugyanazokat a tárgyakat látta volna, legyen szó egy budapesti panelről, egy vidéki kockaházról vagy egy lakótelepi garzonról. Ezek a tárgyak ma már a nosztalgia részei, de sokaknak még mindig ott állnak a nagymama nappalijában. Összegyűjtöttünk tízet, amelyek szinte minden otthonban megtalálhatók voltak.
Az első és talán legikonikusabb a szekrénysor, amely a nappali teljes falát elfoglalta. Sötét furnérral borított, üvegajtós vitrinnel, lehajtható bárszekrénnyel és rengeteg fiókkal rendelkezett. Ebben tárolták a családi porcelánt, a kristálypoharakat, a könyveket és a fontos iratokat is.
A szekrénysor nemcsak bútor volt, hanem státuszszimbólum is. Aki ilyet tudott venni, az megmutatta, hogy jól megy a sora, és igényes otthont teremtett. Sok család hosszú hónapokig spórolt rá, és büszkén mutatták meg a vendégeknek.
Ma sokan már csak nevetnek rajta, pedig a régi szekrénysorok között valóban akadt igényes, strapabíró darab is. Egyes darabokat ma újra felfedeznek a lakberendezők, felújítva, új színben pedig egészen modern hatást kelthetnek.
2. A rekamié
A rekamié a nyolcvanas évek nappalijának és gyakran hálószobájának is elengedhetetlen darabja volt. Nappal kanapéként szolgált, este pedig kinyitva ágy lett belőle, ami a kis lakásokban óriási előnyt jelentett. Sok családban a nappali egyben a szülők hálószobája is volt.
A rekamiék huzata többnyire barna, zöld vagy narancssárga, mintás szövet volt, amely évtizedekig kibírta a használatot. Sokan még egy horgolt vagy szőtt takarót is terítettek rá, hogy védjék a kárpitot a kopástól és a foltoktól.
A rekamié kinyitása és összecsukása külön technikát igényelt, és minden családban megvolt a módszere, hogyan kell úgy megemelni, hogy ne akadjon be. Az ágynemű a belsejében lévő tárolóba került reggelente, így napközben nem látszott semmi.
Ma a kanapéágyak ugyanezt a funkciót töltik be, de sokan nosztalgiával gondolnak vissza a régi rekamiéra. Ha a nagymama lakásában ma is ott áll egy, érdemes megbecsülni, mert egyre ritkább darab.
3. A tévé a szekrénysor közepén
A tévé a nyolcvanas évek nappalijának központi eleme volt, általában a szekrénysor közepén, egy kis polcon trónolt. A magyar gyártmányú Videoton és Orion készülékek szinte minden háztartásban megtalálhatók voltak, a színes tévé pedig sokáig igazi luxusnak számított.
A tévé tetején gyakran ott állt egy horgolt terítő, rajta egy kis vázával vagy egy porcelánfigurával. A szobaantennát pedig sokszor a család legügyesebb tagjának kellett a megfelelő irányba fordítania, hogy a kép ne legyen szemcsés.
A tévénézés családi esemény volt. A híradó, a Szomszédok, a hétvégi filmek és a szilveszteri kabaré idején a család együtt ült le a képernyő elé. Akkoriban kevés csatorna volt, és a műsorújság alapján tervezték meg az egész hetet.
Ma a lapos, okostévék korában sokan mosolyogva gondolnak vissza a régi, domború képernyős készülékekre. A régi Videoton és Orion tévék egyes gyűjtők körében keresett darabnak számítanak.
4. A tárcsás telefon
Vezetékes telefon a nyolcvanas években messze nem volt minden lakásban, sokan évekig vártak rá. Aki viszont kapott, az büszkén helyezte el az előszobában vagy a nappaliban, gyakran egy külön kis telefonasztalon, mellette a telefonkönyvvel és egy jegyzetfüzettel.
A tárcsás telefon hangja, a tárcsa jellegzetes kattogása és a nehéz kagyló súlya ma is sokak fülében cseng. A hosszabb telefonszámok tárcsázása időbe telt, és ha elrontották, kezdhették elölről. A gyerekek persze imádták tárcsázni, még ha nem is volt kit felhívni.
Aki nem rendelkezett saját telefonnal, az a szomszédhoz vagy a sarki telefonfülkéhez ment. A telefonfülkékben érmét kellett bedobni, és a beszélgetés hossza is ettől függött. Sokszor sor állt előtte, és a várakozók türelmetlenül figyelték a bent beszélőt.
A régi tárcsás telefonok ma dekorációként is népszerűek, és sok retró lakberendezésben feltűnnek. A vezetékes telefon egyébként is lassan eltűnik a háztartásokból, a mobiltelefonok szinte teljesen kiszorították.
5. A Lehel hűtő
A konyha elmaradhatatlan darabja volt a Lehel hűtőszekrény, amely a magyar háztartások egyik legismertebb márkája lett. Kicsi volt, zajos, és a fagyasztórekesze rendszeresen jégpáncélba borult, de évtizedekig kitartott. Sok helyen ma is működik egy-egy régi példány a pincében vagy a nyaralóban.
A leolvasztás külön háztartási művelet volt. Hetente vagy kéthetente ki kellett kapcsolni a hűtőt, kipakolni mindent, és megvárni, amíg a jég elolvad. Közben törölközőkkel és tálakkal gyűjtötték a vizet, a türelmetlenebbek pedig egy meleg vizes lábassal gyorsították a folyamatot.
A hűtő ajtaján mágnesek, bevásárlólisták és a gyerekek rajzai sorakoztak. A tetején gyakran ott volt egy kenyértartó vagy egy rádió, hiszen a kis konyhákban minden helyet ki kellett használni.
Ma egy modern hűtő sokkal energiatakarékosabb, csendesebb, és nem kell leolvasztani. A régi Lehel hűtő mégis a magyar háztartások egyik szimbólumává vált, amelyre sokan szeretettel emlékeznek.
6. A Hajdú mosógép és centrifuga
A mosás a nyolcvanas években még egészen más volt, mint ma. Sok háztartásban a Hajdú keverőtárcsás mosógép és a mellé tartozó centrifuga végezte a munkát. Az automata mosógép ekkor még ritkaság volt, sokan csak később engedhették meg maguknak.
A mosás egész napos munka volt. A ruhákat kézzel kellett átrakni a mosógépből az öblítővízbe, majd a centrifugába. A centrifuga bekapcsolásakor gyakran az egész fürdőszoba remegett, és sokan rá is ültek, hogy ne vándoroljon el a helyéről.
A mosóport nagy dobozokban vásárolták, és a mosás után a ruhákat a konyhában, a fürdőszobában vagy a lépcsőházban kifeszített kötélen szárították. Télen a radiátorokon és a kályha közelében száradtak a ruhák, ami a lakás levegőjét is párássá tette.
Ma egy gombnyomással elintézzük azt, ami régen egy egész napot vett igénybe. A Hajdú mosógép mégis sokak számára a gyerekkor része, és a jellegzetes zúgás hangja ma is felidézi a régi mosónapokat.
7. A szódásszifon
A szódásszifon a magyar háztartások igazi ikonja volt, és sok helyen ma is az. A konyhában vagy az étkezőasztalon mindig ott állt egy üveg- vagy fémszifon, amelyből a fröccshöz vagy a málnaszörphöz szódát engedtek. A szódás heti rendszerességgel hozta a teli üvegeket.
A szódásszifon egyébként magyar vonatkozású találmány, Jedlik Ányos nevéhez kötődik a szikvíz gyártásának egyik korai módszere. A szóda a magyar gasztronómia része lett, és a fröccs is elképzelhetetlen nélküle. A nyári vasárnapi ebédek mellé elmaradhatatlan volt.
A gyerekek számára a szifon kezelése külön kihívás volt. A kar lenyomása egy kis erőt igényelt, és ha rosszul célzott az ember, a szóda nem a pohárba, hanem az asztalra vagy a ruhájára fröccsent. Ezek a kis balesetek sok vidám családi emléket hagytak maguk után.
Ma is sokan használnak szódásszifont, patronnal működő változatban. A régi, kék vagy zöld üvegből készült szódásüvegek pedig keresett gyűjtői darabok lettek a régiségvásárokon.
8. Ólomkristály és csipketerítő
A szekrénysor vitrinjében szinte mindenhol ott sorakoztak az ólomkristály vázák, tálak és poharak. Ezeket csak ünnepnapokon vették elő, vagy egyáltalán nem használták, csak díszként szolgáltak. Sok család nászajándékba kapta őket, és generációkon át őrizték.
A kristályok mellett a csipketerítők is minden felületet beborítottak: a dohányzóasztalt, a tévé tetejét, a szekrény polcait és a rádió tetejét is. Többnyire a nagymama vagy az anyuka horgolta őket hosszú téli estéken, gondos, aprólékos munkával.
A lakás berendezésének ezek a darabok adták meg az ünnepélyes, rendezett hangulatot. A vendégek ilyenkor csodálattal nézték a vitrinben csillogó kristályokat, és a háziasszony büszkén mesélte el, kitől kapta őket.
Ma sokan nem tudják, mit kezdjenek a nagymamától örökölt kristályokkal, pedig egyes darabok értékesek lehetnek. Ha kíváncsi vagy, milyen régi holmik érhetnek ma komoly összeget, ebben a cikkünkben érdemes körülnézni.
9. A Rubik-kocka
A Rubik-kocka talán a leghíresebb magyar találmány, és a nyolcvanas években szinte minden lakásban volt legalább egy. Rubik Ernő 1974-ben alkotta meg, és a nyolcvanas évek elején világszerte hatalmas őrület tört ki körülötte. A gyerekek és a felnőttek egyaránt órákig forgatták.
Sokan soha nem jöttek rá, hogyan kell kirakni, és a legkétségbeesettebbek egyszerűen levakarták a matricákat, és újra felragasztották őket. Mások könyvekből tanulták meg a módszereket, és az iskolában versenyeztek, ki tudja gyorsabban kirakni.
A Rubik-kocka mellett a Rubik-kígyó és más logikai játékok is népszerűek voltak. Ezek a játékok egyszerre szórakoztattak és fejlesztették a gondolkodást, és a családi estéken is gyakran előkerültek a társasjátékok és a kártyák mellett.
Ma a Rubik-kocka újra reneszánszát éli, és a világbajnokságokon néhány másodperc alatt rakják ki a versenyzők. A régi, kopott darabok pedig sokaknak kedves emléket jelentenek a gyerekkorukból.
10. A kazettás magnó
A nyolcvanas évek zenei élményének központja a kazettás magnó volt. Aki rendelkezett ilyennel, az a rádióból vette fel a kedvenc slágereit, és gondosan felcímkézett kazettákon gyűjtötte őket. A felvételek elején és végén gyakran hallatszott a műsorvezető hangja is.
A kazetták egyik legismertebb trükkje a ceruzás visszatekerés volt. Ha a szalag összegabalyodott vagy lelógott, egy ceruzával óvatosan vissza lehetett tekerni, és ez a mozdulat ma is sokak ujjaiban benne van. A kazetta és a ceruza kapcsolatát a mai fiatalok már nem is értik.
A magnó a házibulik elengedhetetlen kelléke volt. A fiatalok összeállították a saját válogatásaikat, és egymásnak is ajándékoztak kazettákat. Egy jól összerakott zenei válogatás a szerelmi vallomás egyik formája is lehetett abban az időben.
Ahogy a tíz tárgyból is látszik, a nyolcvanas évek lakásai sok közös vonást mutattak, és ezek a tárgyak ma is összekötik a generációkat. Ha a régi szavak is érdekelnek, ebben a cikkünkben azokat is összegyűjtöttük. Te melyikre emlékszel a legszívesebben?