2. Száz év magány, Gabriel García Márquez
García Márquez monumentális családregénye arról beszél, hogyan öröklődnek a sorsok, a titkok és a hétköznapi varázslatok. Ötven fölött gyakran másként fogjuk fel a generációk közti ismétlődéseket; a saját családi mintáinkat keresve sokan kerülnek szembe a regényben megírt időösszegző pillanatokkal. A mű egyszerre szépséges és keserédes, és van benne valami vigasztaló azoknak, akik látják, hogy a személyes történetek egy nagyobb képet alkotnak.
Itthon is hallottam olyan történeteket, amikor valaki Mágikus realizmust emlegetve kezdte el újraépíteni a családi emlékezetét, felkutatva leveleket vagy régi fényképeket. A könyv abban is segít, hogy elfogadjuk: a múlt nem csak teher, de táplálék is, ha tudunk vele bánni.
3. A gyertyák csonkig égnek, Márai Sándor
Márai regénye itthon különösen erős rezonanciát vált ki a felejtés és az emlékezés témáival. Azok számára, akik ötven felett állnak, a könyv egyszerre a barátságról, az árulásról és az önazonosság kereséséről szóló meditáció lehet. Sok olvasó mesélte, hogy a kötet megmutatta, hogyan lehet méltósággal viszonyulni a múlt döntéseihez, és hogy a megalkuvás nélküli önvizsgálat nyomán hogyan találhatunk rendet saját belső életünkben.
A regény hangvétele felnőtt olvasóknak való: nem kínál menekvést, hanem gyikorlatot az őszinte szemrevételezésre. Magyar olvasóként más dimenzióban érzékeljük azt a történelmi és személyes súlyt, amit Márai leírt, és sokszor meglepő, milyen másként cseng egy mondat ötven évesen, mint harmincként.
