Egy idős hölgy beszél a Fókusz által készített temetési riportban, aki több napon át, állomásokon alvás közben jutott el a temetésre, mert számára fontos volt ott lenni. Jimmy halálával ugyanis elveszett számára valami nagyon fontos dolgot. Természetesen lehet vitatkozni az ízlésről, esetleg kritizálni azt, amit létrehozott, de nem csak a népszerűsége volt figyelemre méltó. A király által előadott dalok szövegeinek ereje is elképesztően hatásos volt, a legtöbb ember számára. Jimmy a környezete terméke volt, a rendszerváltás utáni Csepel és a kiszolgáltatott magyar társadalom gyermeke, aki az életét valahogyan elképzelte.
Igen, álmodott, küzdött, dolgozott túlórában, még ha tudta is, hogy ez az elképzelt élet csupán csak egy álom. De álmodni szükséges, hogy túléljük a jelent és a jövőt. Ezek nélkül az álmok nélkül az egész élet szürke és értelmetlen lenne. Napjainkban azonban kevés hely maradt az ábrándozásnak, legyen az a magas kultúrában vagy a tömegkultúrában. Kultúránkban, híreinkben, posztjainkban és zenénkben ritkán találunk helyet a megnyomorítottak és kiszolgáltatottak álmainak. Manapság már csak a hétköznapi valóság marad, ahol senki sem tölti be a király szerepét.
Nemrég a temetőben jártunk és észrevettük, hogy Zámbó Jimmy sírjánál vagyunk, ami ma már szinte zarándokhellyé vált.
Ez is érdekelhet: Kertész barátnőm mondta el a titkot: Soha többet nem sárgulnak a muskátlid levelei, ha így gondozod
