Ez a 4 csillagjegy talán a legrémisztőbb az összes női csillagjegy közül! Náluk bátrabb, és erősebb nőket régen hordozott a kezén a sors mindent óvó karjai. Lássuk hát, melyek azok a csillagjegyek, akiknek a nehezebb, de annál inkább erősebb élet jutott.
Kos
A Kosok mindig is szerettek rögtönözni, viszont mindezek mellett igyekezett megmaradni önmagának is. Nála bátrabb ember nem igazán létezik, legfőképp a női nem harcosairól beszélünk. Tökéletes főnökök, vezérek válhatnak belőlük a szorgalmuk, és kitartásuk által. Okossága, és hatalmas tudása miatt pontosan tudja, hogy mikor mit kell tennie, vagy merre kell lépnie azon a bizonyos sakktáblán, hogy minden célját elérje, amit kitűzött magának.
Ajánló: 5 csillagjegy akiket felemel az élet, sőt még Fortuna szerencse istennő is meglátogatja őket
Habár nehezen bízik meg az emberekben, akit egyszer közel enged önmagához, azt nem engedi el sehova, és féltve védi, mintha a sajátja lenne. Ha kudarc, vagy vereség éri, az egyáltalán nem szomorítja el őt, sőt, képes ilyenkor a legnagyobb nyugalommal, és higgadtsággal felkészülni az újabb megmérettetésre, ami előtte áll. Sokszor konfliktusba kerülhet amiatt, hogy ami a szívén, az a száján elvén kommunikál a környezetével.
A következő csillagjegyért nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!








