A legtöbb kávérajongó otthonában ma már kötelezően ott áll egy kávéfőző. Nem véletlenül, hiszen gyors, kényelmes, és pillanatok alatt elkészíti a friss kávét, ami világszerte az egyik legnépszerűbb ital. Az utóbbi években különösen a kapszulás kávéfőzők hódítanak. A hozzájuk kapható kapszulák választéka egyre csak bővül, és bővül, és ma már létezik egy olyan megoldás is, amellyel nemcsak pénzt, hanem a környezetet is kímélhetjük.
A kávé nem is olyan ördögtől való
Egy tavaly a rangos European Heart Journal folyóiratban publikált kutatás szerint azok, akik reggel fogyasztanak kávét, alacsonyabb kockázattal halnak meg szív- és érrendszeri betegségekben, és az általános halálozási arányuk is kedvezőbb a nap folyamán folyamatosan kávézókhoz képest. Vagyis a kávé önmagában nem feltétlenül egészségtelen, persze a mértékletesség itt is fontos.
A becslések szerint naponta több mint kétmilliárd csésze kávé fogy el a világon. Nem csoda, hogy a kapszulás gépek és az új típusú kapszulák egyre népszerűbbek.
Új kedvenc: az újratölthető kapszula
Sokan még nem is hallottak róla, pedig az újratölthető kapszula egyre nagyobb figyelmet kap. Elsőre talán bonyolultabbnak tűnhet, mint az egyszer használatos változat, de valójában nagyon egyszerű a használata.
Csak meg kell tölteni frissen őrölt kávéval (lehetőleg finomra darálva), kicsit lenyomkodni egy kanállal, és már mehet is a gépbe. A folyamat kicsit eltér a gyári kapszulák használatától, de gyorsan bele lehet jönni.
Ráadásul remek lehetőséget ad a kísérletezésre. Bármilyen kávéval megtölthető: egyik nap egy erősebb pörkölést próbálhatunk ki, másnap egy gyümölcsösebb ízvilágot. Nemcsak az ízekkel, hanem a mennyiséggel is lehet játszani több vagy kevesebb őrleménnyel egészen más eredményt kapunk.
Sőt, ajándéknak is kiváló ötlet lehet egy kávérajongó számára. De a legnagyobb előnye mégis máshol rejlik.
Spórolás és kevesebb hulladék
Az újratölthető kapszulák különböző anyagokból készülnek, a jobb minőségűek például rozsdamentes acélból. Ezek akár évekig használhatók, vagyis egyszeri beruházásról van szó. Az áruk általában 100 és 1000 forint között mozog, a minőségtől függően.
Az egyszer használatos kapszulák esetében nemcsak a kávéért fizetünk, hanem a csomagolásért is, amely használat után többnyire a szemétben végzi. Bár léteznek komposztálható változatok, a legtöbb kapszula hulladékként végzi.
Egy 2023-as tanulmány szerint a kávé termesztése és szállítása jelenti a legnagyobb környezeti terhelést, de a kapszulák is hozzájárulnak a problémához. Ugyanakkor segítenek abban, hogy pontosan annyi kávét és vizet használjunk, amennyire szükség van. Az újratölthető változat viszont hosszú távon csökkenti a hulladék mennyiségét.
Luciano Rodrigues Viana, a tanulmány egyik szerzője szerint az újrahasználható kapszulák, ha hosszú ideig használjuk őket, valódi megoldást jelenthetnek a keletkező hulladék csökkentésére.
Nem árt a hátrányokat is mérlegelni
Természetesen az újratölthető kapszuláknak is vannak árnyoldalai, ezért vásárlás előtt érdemes átgondolni, hogy valóban megfelelnek-e az igényeinknek.
- Időigényesebb lehet az előkészítés. A kávét nagyon finomra kell őrölni, hogy megfelelően intenzív legyen az íz. Maga a töltés sem bonyolult, de néhány plusz percet igényel.
- Tisztítani kell őket. Használat után érdemes alaposan kiöblíteni, időnként akár szappanos vízzel is áttisztítani.
- Nem minden géppel kompatibilisek. Az újratölthető kapszulák általában bizonyos rendszerekkel, például Nespresso vagy Dolce Gusto működnek, de nem univerzálisak.
Összességében tehát az újratölthető kapszula jó kompromisszum lehet: egy kis plusz odafigyelésért cserébe pénzt takaríthatunk meg, és a környezetet is kevésbé terheljük. A kérdés csak az, hogy a kényelem vagy a tudatosság fontosabb számunkra a reggeli kávé elkészítésekor.








