A retró kedvenc: Mimóza szelet, ahogy mi szeretjük

hirdetés

Ezzel a süteménnyel igazán nem lehet mellényúlni, hiszen minden édesszájú családtagodnak, szerettednek, illetve barátodnak azonnal elnyeri a tetszését! A legkülönlegesebb dolog benne, hogy a lapok közé baracklevárt kell rakni, s erre megy rá a krém, amely egy igazán mennyei, és ínyenc kombót ad majd az egész süteménynek. 

Mimóza szelet recept

Hozzávalók

Tészta

  • 50 dkg liszt
  • 20 dkg margarin
  • 3 tojás sárgája
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tasak sütőpor
  • 4-5 evőkanál tejföl

Krém

  • kb. 8 evőkanál baracklekvár
  • 2,5 dl tej
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 bio citrom reszelt héja és leve
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor

Elkészítés

A hozzávalókból rugalmas tésztát dagasztunk, majd négy lapot sütünk belőle a tepsi méretére igazítva, ami nagyjából 24×39 centiméter.

hirdetés

A lisztet a tejben elkeverjük, majd sűrű krémet főzünk belőle. A vajat a porcukorral habosra dolgozzuk, hozzáadjuk a citrom reszelt héját és a levét is. Ezt összeforgatjuk a főtt krémmel, és alaposan kihabosítjuk. Az első lapra a krém felét simítjuk, erre rákerül a második lap, amit baracklekvárral kenünk meg. Ezután jön a harmadik lap, amelyre a krém másik fele kerül, végül pedig rátesszük a negyedik lapot.

A süteményt másnap vágjuk fel szeletekre, tálalás előtt pedig vaníliás porcukorral szórjuk meg a tetejét.

hirdetés

Ezeket olvastad már?