Egy festői magyar falu, macskaköves utcákkal, tornácos házakkal és dombokkal ölelt tájjal – mégis sok hazai utazó elsiklik felette. Hollókő, a Nógrád vármegyei világörökségi település évek óta a külföldiek egyik kedvence, mégis meglepően sok magyar nem járt még ott. Pedig sokan állítják: hangulata, egységes ófaluja és panorámája vetekszik – sőt, egyesek szerint túl is szárnyalja – több ismert hazai városközpont szépségét.
Külföldi turisták gyakran a falu határában állnak meg fotózni a vár alatti látképet, a fehérre meszelt, zsindelytetős házsorokat és a templomtornyot. Számukra Hollókő egyszerre autentikus és idilli: nincs tömegnyomor, mégis minden sarkon képeslapra illő részletek várnak. A közösségi médiában rendszeresen felbukkannak a képek, és a kommentekben visszatérő kérdés: miért nem fedezik fel többen a magyarok is?
A válasz összetettebb, mint elsőre gondolnánk. A helyiek számára Hollókő nemcsak látványosság, hanem élő közösség, mindennapi élettel és kihívásokkal. Ami a látogatónak romantikus időutazás, az a lakóknak hétköznap. Talán éppen ezért marad sokszor a külföldiek „titkos kedvence” – pedig ideje lenne újra felfedeznünk, és saját szemünkkel megnézni, valóban az egyik legszebb magyar faluról van-e szó.
Ajánló: Jogosítványcsere, mindenkinek kötelező lesz
Más szemmel és más rutinnal
A látogatónak a szépség azonnal szembeötlik, a helyi ember számára viszont a mindennapok gyakorlati kérdései határozzák meg, hol tölti az idejét. Ha valaki itt lakik és a munkahelye Kecskeméten van, a boltjait, szolgáltatásait és baráti körét oda rendezi. Egy nyugdíjas számára a ház körüli kert, a helyi kocsma és a templomi közösség lehet fontosabb, mint a fotogén főutca kétórás sétára.
Volt egy angol ismerősöm, aki alig hitte el, hogy a helyiek nem tódulnak a régóta felújított kúria kiállítására. Elmagyaráztam neki, hogy egy faluban a társas élet, a bevásárlás és az adminisztráció gyakran máshová köti az embereket. A külföldi szemlélő ezeket ritkán látja, hiszen neki a látvány maga a tapasztalat.
Hagyományok, kikapcsolódás és a privát tér – Hollókő szemszögéből
Hollókőn a mindennapokat ma is átszövik a hagyományok. A palóc ünnepek, a húsvéti locsolkodás, a népviseletbe öltözött felvonulások és a helyi rendezvények a közösség életének természetes részei. Ezek azonban nem mindig esnek egybe a turisták érkezésével. Ami a látogatónak különleges, időutazásszerű élmény, az a helyiek számára a megszokott életritmus. A csendes hétköznap, a gondosan karbantartott porták és a vár alatti panoráma itt nem attrakció, hanem otthon.
Nem véletlen, hogy sok hollókői óvja a nyugalmát. Az Ófalu – amely az UNESCO világörökség része – különösen érzékeny terület: szűk utcák, korlátozott parkolás, történelmi épületek. Amikor egy-egy időszakban hirtelen megnő a látogatók száma, a zaj, a forgalom és az idegenek jelenléte könnyen megosztóvá válhat. Ez nem elutasítás, inkább természetes igény a saját tér és a falu élhetőségének megőrzésére.
Infrastruktúra és láthatóság
Hollókő szépsége vitathatatlan, de a megközelíthetőség és a szolgáltatások korlátai érezhetőek. Autóval érkezve a parkolás szervezett, mégis limitált, tömegközlekedéssel pedig nem mindig egyszerű az eljutás. Aki gyors, kényelmes turisztikai infrastruktúrát keres, annak az élmény kevésbé gördülékeny lehet. A helyiek ehhez alkalmazkodtak, hiszen számukra a falu nem látványosság, hanem élettér.
Hollókő ráadásul nem törekszik folyamatos, tömeges eseményszervezésre. Bár a nagyobb ünnepek – például a híres húsvéti fesztivál – országos figyelmet kapnak, a település a hétköznapokban megőrzi visszafogott, falusias karakterét. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a külföldiek rajonganak érte, miközben a látogatottság nem válik állandó tömegturizmussá.
Ez is érdekelhet: Ez az olaj tele van a „fiatalság vitaminjával”
A hely értéke és a kívülálló dicséret
Sokan, akik rövid időre érkeznek Hollókőre, a tökéletes képeslapfalut látják: fehér falak, zsindelytetők, virágos kertek, háttérben a vár. A helyiek viszont tudják, hol kell javítani a tetőt, melyik ház szorul felújításra, vagy milyen kihívás fenntartani egy világörökségi települést a 21. században. Ez a tudás nem csökkenti a büszkeséget, inkább árnyaltabbá teszi azt.
Amikor valaki azt mondja, hogy Hollókő „szebb, mint Kecskemét”, a kijelentés mögött gyakran a nyugalom, az egységes falukép és az érintetlenség iránti vágy húzódik. A helyiek számára azonban a szépség nem önmagában érték, hanem felelősség is: megőrizni azt úgy, hogy közben élhető maradjon.
Hollókő vonzereje és a lakók visszafogottsága tehát nem ellentmondás. A külföldiek csodálata valódi, de a falu ereje éppen abban rejlik, hogy nem akar mindenáron több lenni annál, ami: egy élő közösség, amely a hagyomány és a modern élet között tartja fenn azt a finom egyensúlyt, ami miatt kívülről nézve ennyire különleges.
