Július végi vetés, ne felejtsd el: 5 zöldség, amiket júliusban is érdemes elvetni

hirdetés
hirdetés

Cékla

A céklát is elültetheted Júliusban, semmi baja nem adódik belőle, sőt! Sokkal jobb, ha ilyenkor ülteted, mert akkor az ősz kezdetére szedhetsz is le párat frissen a reggelihez. Ennek a zöldségnek az esetében arra kell ügyelni, hogy meglegyen a megfelelő távolság két növény között, hogy ne gabalyodjanak össze a gyökerek.

Plusz trükk: Vesd szakaszosan, folyamatosan, hónaponként, így mindig lesz szüretelni/fogyasztani való céklád.

hirdetés

Ajánlott: Retró csokoládé kvíz: Ha 6/6 az eredményed, akkor nagyon jó az emlékezeted!

Saláta

Ebben az esetben a jó árnyékkal, és a megfelelő, számára szükséges árnyékolással még a legnagyobb nyári melegekben is ültethető a saláta. Hogyha ősszel akarjuk betakarítani, akkor még a Júliusi ültetés az még előnyös is a számára. A fajták közül a fejes salátát, valamint a római salátát részesítsük előnyben.

hirdetés

Kínai kel

Nem csak Júliusban, de Augusztusban is remek választás, mint ültethető növény a kínai kel. Mivel ez a zöldség nagyon gyorsan megnő, ezért a hűvösebb időkben is jól érzi magát. A locsolásról azonban ne feledkezzünk meg, nehogy kiszáradjon ez a finom zöldség.

Még Júliusban sem késő a kertet használttá tenni, mivel ez az öt zöldség kiválóan megállja a helyét ilyenkor is. A nyár ezen pontjain remek választást nyújthatnak, ráadásul, nem csak gyorsan nőnek, de sok termést is hozhatnak a házhoz.

hirdetés

Cikkajánló: Az anyukád is így csinálta? Ez a retró töltött paprika recept most újra hódít!

Ezeket olvastad már?