Így lesz vödörszámra málnád nyáron: ezt kell most tenned vele
A málna kevés figyelmet igényel, de ez nem azt jelenti, hogy ne hálálná meg a gondos. A tavaszi, rövid időráfordításunk pedig bőséges és gazdag terméssel kárpótol, mely örömet szerez az egészcsaládnak.
A málna népszerű növény a kiskertekben, és sokan azért ültetik, mert úgy gondolják, hogy igénytelen. Valóban igaz, hogy a málna kedvező körülmények között kevés gondozással is szépen fejlődik, de igazán gazdag és szép termést csak megfelelő ápolással érhetünk el.
Ha ősszel nem távolítottuk el a tavalyi, már száraz vesszőket, ezt mindenképp pótoljuk most. Fontos, hogy a vágás során minél rövidebb csonkot hagyjunk meg. Ezen kívül a málnasor hiányosságait is pótolhatjuk ilyenkor. A legegyszerűbb módja ennek, ha a sorokban keletkezett sarjakat gondosan kiemeljük, és azonnal az üres helyekre ültetjük.
A termő vesszők ritkítására is érdemes odafigyelni. Jó, ha a tövek összefüggő sövényt alkotnak, de arra ügyeljünk, hogy a sövény ne legyen 30-40 cm-nél szélesebb, mert különben nehezebb lesz a permetezés és a gyümölcs leszedése.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!








