A fasírt alapja mindig a kéznél kezdődik
A zsemlét vagy kenyeret tejbe áztattam, nem túl sokba, épp csak annyiba, hogy megpuhuljon. Amíg ez történt, apróra vágtam a hagymát, és egy kis tálban összekevertem a darált hússal. Nem pirítottam elő, itt most a sütő dolga lett minden.
A beáztatott kenyeret kinyomkodtam, majd a húshoz adtam a tojással együtt. Só, bors, pirospaprika, egy gerezd fokhagyma került bele, semmi különös. Kézzel dolgoztam össze, mert így lehet érezni, mikor jó az állaga. Nem szabad túlkeverni, de az sem baj, ha nem sietünk.
Formázás és a sütő szerepe
A masszából közepes méretű fasírtokat formáztam. Nem túl laposra, inkább kicsit vaskosra, mert a sütőben nem zsugorodnak úgy, mint az olajban. A tepsit sütőpapírral béleltem, és nagyon vékonyan megkentem olajjal, csak hogy ne tapadjon le.
200 fokra előmelegített sütőbe kerültek. Az első tíz perc után már érezni lehetett azt az ismerős fasírtillatot, ami a konyhát belengi, csak éppen olajszag nélkül. Félidőben megfordítottam őket, hogy mindkét oldaluk szépen piruljon.
Amikor kiderül, hogy jó döntés volt
Összesen nagyjából húsz perc kellett nekik. Nem száradtak ki, belül puhák maradtak, kívül pedig enyhén kérgesek lettek. A hús nem úszott a zsírban, mégis szaftos volt. Ez az a pont, amikor az ember rájön, hogy nem mindig a megszokott út a legjobb.
Tálaláskor senki nem hiányolta az olajat. Krumplipürével és savanyúsággal került az asztalra, pont úgy, ahogy mindig. Csak könnyebb lett az egész, és valahogy nyugodtabb érzés volt utána.
Egy új szokás kezdete
Most még ismerkedünk ezzel a módszerrel, ahogy az új sütővel is. De az első benyomás számít. És ez a fasírt olyan lett, hogy legközelebb már nem kérdés, hogyan készül. Néha jó kicsit eltérni attól, amit mindig csináltunk, mert kiderülhet, hogy van egy másik, legalább ilyen jó megoldás.
Ajánló: A dentálhigiénikusok szerint ez az otthoni keverék a legjobb fogkrém helyett
