Egy vagyont érhet, ha egy ilyen 20 forintos lapul a zsebedben

hirdetés
hirdetés

Egy vagyont érhet, ha egy ilyen 20 forintos lapul a zsebedben

A 2 évvel ezelőtt, azaz ’23-ban forgalomba hozott tízforintos lapkára nyomott húszforintos érme akár 40 ezer forintot is érhet egyes elhivatott gyűjtők számára. A pénzgyüjtői különlegességek között újabb darabra vetettek szemet, pontosabban egy olyan húszforintos, amely gyártási hiba következtében a megszokottnál kisebb méretűre sikerült.

Egy Facebook oldal, a Forint Portál Numizmatika beszámolója szerint az érme különlegessége az az, hogy a Magyar Pénzverő a húszforintos helyett tévesen a tízforintos érméhez használt lapkára nyomta a mintázatot, ami a peremen egy egyértelműen megfigyelhető eltérést eredményezett.

hirdetés

Ez is érdekelhet: A villanyszerelő óva int tőle! Tilos egyszerre bedugni ezeket a háztartási eszközöket az elosztóba, akár tüzet is okozhat

A ritka érmére jelenleg árverésen lehet licitálni a Vaterán, ahol január 10-én mindössze 20 forintos kikiáltási áron került meghirdetésre. Az aukció folyamán ez az összeg már 40 ezer forintra emelkedett fel, és mivel a licitálás január 19-ig még tart, ez az érték akár tovább is növekedhet.

hirdetés

Ez az eset egyáltalán nem különleges a magyar fizetőeszközök történetében, hiszen a gyártási hibás vagy különleges sorozatú érmék és bankjegyek rendszeresen felkeltik a gyűjtők érdeklődését, jelentősen megemelve azok piaci értékét a névértékükhöz képest.

Ez is érdekelhet: Zseni vagy, ha elsőre megmondod: ez a futó közeledik vagy eltávolodik?

hirdetés

Ezeket olvastad már?