A káposzta akkor jó, ha időt kap
A fejes káposztát legyaluljuk vagy vékony csíkokra vágjuk, majd besózzuk. Nem kell sietni vele, elég, ha pár percig áll, amíg levet enged. Ezalatt elő lehet készíteni mindent mást, mert ennél az ételnél a sorrend legalább annyit számít, mint az alapanyag.
Egy nagyobb serpenyőben vagy lábosban zsiradékot melegítünk, és apróra vágott vöröshagymát dinsztelünk rajta. Amikor üveges, jöhet rá egy kevés cukor. Nem az édesítés a cél, inkább az, hogy meginduljon a karamellizálódás, amitől a káposzta mélyebb ízt kap.
A pirulás nem siettethető
A kinyomkodott káposztát a hagymára tesszük, és közepes lángon elkezdjük pirítani. Eleinte soknak tűnik, de gyorsan összeesik. Időről időre megkeverjük, és hagyjuk, hogy színt kapjon. Nem baj, ha itt ott barnább lesz, ettől lesz igazán karakteres.
Amikor már szépen megpirult, jöhet a bors. Jó sok. Ez nem az a fogás, ahol óvatoskodni kell. A bors itt nem fűszer a sok közül, hanem az íz egyik tartóoszlopa. Ha szükséges, még egy kevés sóval lehet igazítani rajta.
A tészta csak kísérő, de fontos
Közben sós vízben kifőzzük a cvekedlit vagy a széles metéltet. Nem kell túlfőzni, jobb, ha van egy kis tartása. Leszűrjük, majd a forró tésztát a káposztához forgatjuk.
Itt már nem kell sokat dolgozni vele. Egy alapos átkeverés elég, hogy mindenhol érje a káposzta, a bors és az a kissé karamellás zsiradék. A tészta magába szívja az ízeket, és ettől lesz az egész egyben.
Amikor nem kell mellé semmi
A káposztás cvekedli nem kér köretet, és nem kíván magyarázatot. Egy tányér, egy villa, és jó esetben egy kis csend. Lehet belőle repetázni, hidegen is ehető, és másnap is ugyanazt adja, mint előző este.
Talán ezért marad meg újra és újra a konyhákban. Mert olcsó, laktató, és nem akar több lenni annál, ami. Csak egy étel, ami mindig tudja, mikor van rá szükség.
Ajánló: Nagymamáméknál rengeteg termett ebből a növényből, és még csak a cukorbetegségről sem hallottak
