Kövirózsa
A télálló kövirózsa egy kimondottan igénytelen növény, hiszen kevés földdel és ritka öntözéssel is túlél. Ültethetjük a kertbe, sziklakertbe, vagy balkonládába is, hiszen ez a növény szinte bárhol megél. A kövirózsa két faja él hazánkban és mindkettő védett faj! Talajtakaróként és más pozsgás növénnyel együtt ültetve is gyönyörűen mutatnak a téli kertben.
Téli jázmin
A téli jázmin a nevét onnan kapta, hogy tél végétől virágzik, és akár április közepéig is kitart, átható, kellemes illatával mindenkit lenyűgöz.
A téli jázmin, amely még a levelei megjelenése előtt kivirágzik. A téli jázmin alacsony termetű talajtakaró cserje, sövényként is kimondottan jól bevált növény és a betegségekkel szemben is kimondottan ellenálló. Azonban 2-3 évente meg kell metszeni, amit közvetlenül elvirágzás után tegyünk meg, és szabadítsuk meg az öreg hajtásoktól. A téli jázmin szereti a nedvességet, így az öntözésre figyeljünk oda.
Ez is érdekelhet:
Ezt ki kell próbálnod: liszt nélküli palacsinta, ami után mindenki receptet kér majd
Így készül a falusias sütőtökpüré, ami az egyik kedvencem, amit a nagymamámtól tanultam








