Amit este eszünk, gyakran éjjel bosszulja meg magát: ezeket ne fogyaszd lefekvés előtt

Érdemes odafigyelni arra, hogy mit fogyasztunk lefekvés előtt, ugyanis köze lehet ahhoz, hogy hogyan alszunk éjszaka.

Amit este eszünk, gyakran éjjel bosszulja meg magát: ezeket ne fogyaszd lefekvés előtt

Az álmatlan éjszakákat sokan a stresszre, a képernyőidőre vagy a gondolatokra fogják, amik nem hagynak nyugodni. Ezek tényleg számítanak, de van egy jóval hétköznapibb dolog is, amire ritkán gondolunk. Az, hogy mi kerül a tányérra lefekvés előtt.

hirdetés

Nem arról van szó, hogy egy késői vacsora önmagában tönkretenné az alvást. Inkább arról, hogy bizonyos ételek és italok olyan folyamatokat indíthatnak el a szervezetben, amelyek épp akkor dolgoznak ellenünk, amikor pihenni szeretnénk. Alvásszakértők és táplálkozási szakemberek szerint ezek a hatások gyakran észrevétlenek maradnak, csak az eredményük válik ismerőssé.

Amikor a gyomor nem akar pihenni

A fűszeres ételek sokaknál már napközben is okoznak kellemetlenséget, este pedig ez még könnyebben jelentkezik. Az alvás- és belgyógyász szakorvosként dolgozó Dr. Abhinav Singh szerint ezek az ételek fokozhatják a gyomorsavtermelést, ami megnehezíti az elalvást. Este a szervezet amúgy is más üzemmódra vált, és kevésbé tolerálja az irritáló hatásokat.

Hasonló okból kerül gyakran tiltólistára a pizza is. A paradicsomos alap savas közeget teremt, a sajt és a feldolgozott feltétek pedig lassan emésztődnek. Ez együtt olyan refluxos tüneteket idézhet elő, amelyek fekvő helyzetben még zavaróbbak.

A hamburger sem barátja az éjszakai nyugalomnak. A magas zsírtartalom és a nehéz emészthetőség miatt a szervezet hosszabb ideig marad aktív, amikor már inkább lassítania kellene.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

hirdetés
A cikk folytatódik, lapozz!

Ezeket olvastad már?