1. Pitymallat
Próbáld ki egyszer: mondd az unokádnak vagy egy húszéves kollégának, hogy tedd fel a lavórt a hokedlira, aztán vedd le a slafrokot a sifonérból. Jó eséllyel értetlen tekintet lesz a válasz. A magyar nyelv tele van olyan szavakkal, amelyeket a nagyszüleink még naponta használtak, a mai fiatalok viszont már legfeljebb régi filmekből ismerik őket. Összegyűjtöttünk tizenkettőt, kezdve a legszebbekkel.
A pitymallat a hajnal régies, népies neve. Azt a pillanatot jelenti, amikor a nap még nem kelt fel, de az ég alja már világosodni kezd. A falusi életben ez volt az az időpont, amikor a gazda felkelt, és elindult etetni az állatokat.
„Pitymallatkor már kint voltunk a mezőn” – mesélték a nagyszüleink, és ez nem túlzás volt. A mezőgazdasági munka a nappal ritmusához igazodott, és a pitymallat a nap egyik legfontosabb pillanata volt.
Ma már inkább csak az irodalomban vagy a régies stílusú beszédben találkozunk vele, pedig milyen szép szó. Talán érdemes lenne újra elővenni, hiszen sokkal költőibb, mint a „korán reggel”.
2. Kaláka
A kaláka egy olyan szó, amelynek jelentése mögött egy egész régi életforma rejlik. A kaláka a falusi közösségek kölcsönös segítségen alapuló közös munkáját jelentette, amikor a szomszédok, rokonok összefogtak egy nagyobb feladat elvégzésére.
Kalákában építettek házat, fosztottak kukoricát, tollat fosztottak vagy aratták le a termést. A munkáért nem járt fizetség, de a gazda megvendégelte a segítőket, és ha náluk volt szükség segítségre, ő is ment.
A kaláka nemcsak a munkáról szólt, hanem a közösségről is. Ezek az alkalmak gyakran mulatsággal, énekléssel és beszélgetéssel végződtek, és a fiatalok számára az ismerkedés egyik fontos helyszínei voltak.
A szó ma újra reneszánszát éli bizonyos körökben, például a közösségi kertekben vagy az önkéntes akciókban. A lényege ugyanaz: együtt könnyebb, mint egyedül.
3. Sparhelt
A sparhelt a régi, fával vagy szénnel fűtött konyhai tűzhely neve. A szó a német Sparherd kifejezésből ered, és nagyszüleink konyhájának szíve volt: ezen főztek, ez melegítette a helyiséget, és a tetején mindig ott rotyogott valami.
A sparhelt mellett telt a téli esték nagy része. A család körülötte ült, a macska a melegebb oldalán aludt, a sütőjében pedig a legfinomabb krumpli és tökfőzelék készült, amit valaha ettünk.
A sparhelten főzni külön tudomány volt. Tudni kellett, hová tegyük az edényt, hogy lassan vagy gyorsan főjön, mennyi fát rakjunk rá, és mikor kell kinyitni a sütő ajtaját. Ezt a tudást a nagymamák generációról generációra adták tovább.
Ma néhány vidéki házban még megtalálható, és sokan nosztalgiával gondolnak vissza rá. Van, aki szerint a sparhelten főzött étel íze semmivel sem pótolható.
4. Kredenc
A kredenc a régi konyhai tálalószekrény, amelynek alsó része zárt szekrény volt, a felső részén pedig üvegajtós polcok mögött sorakoztak a tányérok, a bögrék és a díszesebb edények. A szó az olasz credenza szóból ered.
A kredenc nemcsak bútor volt, hanem a konyha büszkesége is. A legszebb tányérok, a nagymama kedvenc csészéi és a vasárnapi porcelán mind itt kaptak helyet, jól láthatóan az üveg mögött.
Sok családban a kredenc évtizedekig ugyanazon a helyen állt, és a fiókjaiban mindig volt egy kis rejtett kincs: befőttesgumi, régi levelek, gombok, zsinórok és néha egy-egy szem cukor az unokáknak.
Ma a régi, felújított kredencek a vintage lakberendezés kedvelt darabjai. Aki megörökölt egy ilyet, szerencsés, hiszen egy jól karbantartott kredenc a modern konyhában is különleges hangulatot teremt.
5. Spájz
A spájz a kamra régies, a német Speisekammer szóból átvett neve. Ez volt az a hűvös, sötét helyiség, ahol a befőttek, a lekvárok, a savanyúságok, a zsír és a liszt sorakoztak a polcokon egész évben.
A régi házakban a spájz szinte kötelező volt. Mivel hűtőszekrény sokáig nem volt minden háztartásban, a spájz hűvös levegője segített abban, hogy az élelmiszerek tovább elálljanak.
„Hozz fel egy üveg meggybefőttet a spájzból!” – ezt a mondatot sok gyerek hallotta annak idején, és a spájz ajtajának kinyitása mindig egy kis felfedezőútnak számított. A polcok között ugyanis mindig akadt valami finomság.
A szó még ma is él, főleg az idősebbek körében, de a fiatalok már inkább kamrát mondanak. A régi spájzok helyét pedig sok lakásban a hűtő és a konyhaszekrények vették át.
6. Hokedli
A hokedli a támla nélküli, kicsi konyhai ülőke neve, amely a német nyelvterületről érkezett hozzánk. Szinte minden régi konyhában ott állt legalább egy, és ezerféle célra használták.
A hokedlin ült a nagymama, amikor krumplit hámozott, erre állt fel a nagypapa, amikor a villanykörtét cserélte, és ezen ült a gyerek is, amikor a konyhaasztalnál leckét írt. Egyszerű, strapabíró, mindenre jó bútor volt.
Sok hokedli festett, kopott, generációkon át öröklődő darab. Ha egy régi házban ma is megtaláljuk, gyakran látszik rajta az évtizedek nyoma, a lekoptatott festék és a kényelmesre ült tető.
Ma a hokedli újra divatba jött, a skandináv és a retró stílusú lakásokban is feltűnik. Csak a neve maradt régies, és a fiatalok inkább ülőkét vagy sámlit mondanak rá.
7. Lavór
A lavór a mosdótál régies neve, amely a német Lavoir szóból ered. A vezetékes víz és a fürdőszoba előtti időkben a lavór minden háztartás nélkülözhetetlen kelléke volt.
A lavórban mosakodtak reggel, abban mosták a ruhát, abban áztatták a lábat, és abban fürdették a kisgyereket. A zománcozott lavórok jellegzetes fehér, kék szélű változata sokak emlékezetében él.
A lavór gyakran egy kis állványon, a mosdószekrényen állt, mellette egy kancsó víz és egy darab szappan. Reggel ide járt mosakodni az egész család, sorban egymás után.
Ma a lavórt már inkább csak a kertben vagy a mosókonyhában használják, és a neve is egyre ritkábban hangzik el. A fiatalok számára inkább egy tál vagy egy mosdótál, de a nagyszülők konyhájában még ma is lavór a neve.
8. Sifonér
A sifonér a ruhásszekrény régies neve, amely a francia chiffonnier szóból érkezett hozzánk. Általában egy vagy kétajtós, polcos szekrényt jelentett, amelyben a fehérneműket, az ágyneműt és a ruhákat tartották.
A sifonér sok családban a hozomány része volt, és a menyasszony gondosan összehajtogatott, kikeményített ágyneműje, törölközői és kézimunkái kerültek bele. A sifonér tartalma egy család rendezettségéről is sokat elárult.
A sifonér fiókjaiban és polcain gyakran levendulás zacskó vagy molyirtó golyó illatozott. Aki kinyitotta, azonnal megérezte a jellegzetes, tiszta, régi illatot.
Ma a szó szinte teljesen kikopott a használatból. A fiatalok gardróbot vagy egyszerűen szekrényt mondanak, de a régi, faragott sifonérok a régiségpiacon ma is keresettek.
9. Slafrok
A slafrok a köntös, a házikabát régies neve, a német Schlafrock szóból. Ezt viselték otthon, reggelente és esténként, ha nem akartak rögtön felöltözni, vagy ha már lefekvéshez készülődtek.
A slafrok a régi filmekben és regényekben is gyakran feltűnik. A nagypapa slafrokban olvasta az újságot a reggeli kávé mellett, a nagymama pedig slafrokban főzte meg a vasárnapi reggelit, mielőtt a családot felébresztette volna.
„Vedd fel a slafrokot, mert megfázol!” – ez a mondat sok családban szállóige volt. A slafrok ugyanis nemcsak kényelmes, hanem meleg is volt, és a fűtetlen régi házakban nagyon is kellett.
Ma inkább köntöst vagy fürdőköpenyt mondunk, a slafrok szó pedig leginkább az idősebb generációk szótárában él tovább. De ha valaki kimondja, mindenki azonnal a nagyszülei otthonára gondol.
10. Vekker
A vekker az ébresztőóra régi neve, amely a német Wecker szóból ered. A régi, csörgős, felhúzós ébresztőórák hangja sokak emlékezetében él, hiszen ezek hangosan és könyörtelenül ébresztették a családot minden reggel.
A vekkert este fel kellett húzni, és be kellett állítani rajta az ébresztés idejét. Ha valaki elfelejtette, másnap bizony elkésett a munkából vagy az iskolából, hiszen telefonos ébresztő még nem létezett.
Sok régi vekker tetején két kis harang volt, és egy kalapács ütötte őket, amikor megszólalt. Ez a jellegzetes, éles csörgés az egész lakást felverte, és még a legmélyebben alvókat is kirántotta az ágyból.
Ma a legtöbben a telefonunkkal ébredünk, a vekker szót pedig inkább csak viccesen használjuk. A régi, felhúzós vekkerek azonban ma is kaphatók, és sokan a nosztalgia miatt vásárolnak ilyet.
11. Pertli
A pertli a cipőfűző régies, népies neve. A régi generációk szinte kizárólag így hívták, és még ma is sok idős ember használja a szót, amikor arra kéri az unokáját, hogy kösse be a cipőjét.
„Kösd meg a pertlidet, mert elesel!” – ez a figyelmeztetés sok gyerekkor elmaradhatatlan része volt. A kibomlott pertli ugyanis a játszótéren és az iskolaudvaron is rengeteg bosszúságot okozott.
A pertli szó érdekessége, hogy a fiatalok egy része ma már nem is ismeri, és ha valaki ezt kéri tőlük, értetlenül néznek. A tépőzáras és a bebújós cipők korában ráadásul egyre kevesebb gyerek tanulja meg időben a cipőfűzést.
Ha a családodban még használják a szót, érdemes megőrizni. Az ilyen régi szavak ugyanis a családi nyelv részei, és egy-egy ilyen kifejezés generációkat köt össze.
12. Fityfiritty
Az utolsó szó talán a legviccesebb a listán. A fityfiritty egy fiatal, pimasz, kicsit szeleburdi lány tréfás, enyhén rosszalló megnevezése, amelyet a nagyszüleink előszeretettel használtak.
„Nézd csak, milyen fityfiritty lett ebből a lányból!” – mondta a nagymama, amikor az unokája először festette ki magát, vagy a szokásosnál rövidebb szoknyában indult el otthonról. A szó egyszerre volt szigorú és szeretetteljes.
A fityfiritty szó ma szinte teljesen eltűnt a mindennapi nyelvből, és a fiatalok közül alig ismeri valaki. Pedig milyen hangulatos kifejezés, amely egyszerre fejezi ki a rosszallást és a mosolygó elnézést.
Összességében ezek a régi szavak a magyar nyelv kincsei, amelyek egy elmúlt világ hangulatát őrzik. Érdemes néha elővenni őket, és megtanítani az unokáknak is, hiszen egy nyelv attól marad élő, hogy használjuk. Ha pedig a nosztalgia hangulatában maradnál, nézd meg, milyen tulajdonságokat értenek csak a 90-es évek előtt születettek. Te melyik szót használod még ma is?