Mindig arra figyelmeztetett: „Légy óvatos nagyon azzal kapcsolatban, hogy kivel osztod meg a téged ért boldogságot. Ugyanis egy kis irigység is már elég ahhoz, hogy elrontsa a te örömödet is”.
Ezeket az intelmeket akkor majdhogynem sértésnek vettem, de idővel a bölcsessége visszaköszönt az életembe és bizonyítást nyert.
Ugyanis ráébredtem arra egy szép reggelen, hogy az új munka egyáltalán nem olyan, mint amilyenre vágytam csak megfogtak az ígéretek amiket az interjú során elmondtak nekem.Pár hét után már tudtam, rossz döntés volt. A párkapcsolatom, ami mesésnek indult, fokozatosan megromlott, és olyan hiányosságokra figyeltem fel a páromban, amiket korábban a rózsaszín ködben egyáltalán nem vettem észre (vagy talán nem is akartam).
Cikkajánló: Bika, Bak, Vízöntő, Rák. Fontos hírt hoztunk nektek!
A nagymamámnak rengeteg munkát tett abba, hogy megtanítson arra, miszerint bizonyos dolgokat jobb megtartani magunknak és nem kifecsegni másoknak: terveket, pénzügyeket, félelmeket, sőt még a titkos álmokat is.
Megrökönyödtem azon is, amikor azt mondta nekem, hogy ezeket a titkokat ne osszam meg a családban senkivel, még vele vagy az anyukámmal sem.
„De mama én ezt nem értem! Miért ne oszthatnám meg?” – tiltakoztam, és csalódott voltam amiatt, ami számomra akkor még egy betarthatatlan szabálynak tűnt.
Ő akkor ezt mondta nekem: „A szeretteid törődnek veled, a te problémáidat a sajátjukként élik meg. Te megbocsáthatod egy barát vagy egy fiú hanyagságát, de én talán nem fogok ehhez a kérdéshez így állni. Én már nem vagyok fiatal, és számomra a sérelmek, sérelmek is maradnak. Tényleg ezt akarnád?”
Kellett egy kis idő mire felfogtam és megértettem, hogy a tanácsai nemcsak a magánéletem védelmezésére irányulnak, hanem arra is, hogy megóvják a kapcsolataimat a felesleges problémáktól.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!








