Halak
A Halak csillagjegyű személyeknek igazán csak eddig tartott a szerencsés időszak, hiszen most, talán a saját hibájából is elveszthet egy hozzá nagyon közel álló személyt a makacssága, önfejűsége miatt. Miközben a saját belső harcaikat vívják meg minden nap, sokszor képesek elfeledkezni arról, hogy hogyan bánnak a másikkal, és ez igen hamar a kapcsolataik rovására mehetnek. Róluk bizonyosan kijelenthető, hogy hamarabb ebszélnek, mint gondolkoznának.
Ez is érdekes lehet: 3 csillagjegynek megtriplázódhat az anyagi bevétele a következő 3 hónapban! Ha te is köztük vagy, nagyon szerencsés vagy!
A párcsapácsolata is zátonyra futhat még az idén pont ezen okok miatt. Azonban, hogyha felismeri minél hamarabb a hibát, és elkezd dolgozni önmagán, még rá is rá találhat a boldogság. Nem biztos, hogy egy új személy kelti fel a figyelmét, lehet, hogy éppen ellenkezőleg, a volt párja hatására kezd el megjavulni, s igyekezni jobb emberré válni. Ugyan nehéz egy út lesz, az biztos, hogy az állandóan tökéletességre törekvő Halaknak jót fog tenni egy kis kihívás!








