Életének 86. évében szerdán Kolozsváron elhunyt Szilágyi István Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon alapító főszerkesztője – tudatta szerdán a kolozsvári irodalmi folyóirat szerkesztősége.
Szilágyi István a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi tagozatának tagja volt. Szerdán reggel méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából – közölte Facebook-oldalán a Helikon szerkesztősége. „A Helikon munkaközössége osztozik a család gyászában – mi magunk az egykori főszerkesztőt, a nagyszerű írót, az atyai jóbarátot gyászoljuk. Isten veled, Pista bácsi!” – búcsúztak.
Szilágyi István 1938. október 10-én született Kolozsváron, majd a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros meghatározó élmény volt számára. Apja 1943-ban, a második világháborúban, a Don mellett meghalt, elvesztése súlyos megpróbáltatást jelentett a családnak.
Iskoláit Zilahon kezdte, majd 1952-ben visszakerült Kolozsvárra, ahol vasúti gépipari középiskolába járt. Nagyváradon és Szatmáron dolgozott vasúti műhelyekben, mozdonyvezetőnek készült, de szemgyengesége miatt az orvosi vizsgálaton alkalmatlannak minősítették.
1958-ban felvették a kolozsvári egyetem jogi karára, ahol 1963-ban diplomázott, de a felkínált ügyészi állást nem fogadta el. Később sem vállalt olyan állást, ahol a jogi végzettségére lett volna szükség.
Első írásai az Utunkban jelentek meg, melynek később munkatársa, 1968-tól főszerkesztő-helyettese lett. 1990-től az immár Helikon néven újjáalakuló irodalmi folyóirat főszerkesztője volt.
Olyan remekművek fűződnek a nevéhez, mint a Kő hull apadó kútba, az Agancsbozót és a Hollóidő. Utolsó regénye, a Messze túl a láthatáron 2020-ban jelent meg.
Az 1960-as évek elején induló Forrás-nemzedék egyik meghatározó egyénisége volt. Ez a nemzedék új hagyományszemléletet teremtett, műveikben a társadalmi elkötelezettség helyett a személyiség vizsgálatára helyezték a hangsúlyt.
A Forrás-sorozatban jelentek meg első novelláskötetei (Sorskovács, Ezen a csillagon), amelyekben kétkezi munkásokat ábrázolt hiteles helyzetekben, a maguk összetettségében, egyediségében, elszakadva a kor sematikus munkásábrázolásától.
Első regénye, az 1969-ben kiadott Üllő, dobszó, harang. Második regénye és mindmáig talán legnépszerűbb, legolvasottabb műve az 1975-ben megjelent Kő hull apadó kútba, amely egyszerre lélektani krimi, történelmi regény és pontos szociográfia. A magyar nyelven több kiadást is megért művet lengyelre, németre, oroszra, románra és szlovákra is lefordították.
A nyolcvanas években írta meg mitologikus nagyregényét, „a romániai diktatúra embertelen világának epikai parafrázisát”, az Agancsbozótot, amelynek megjelenését a cenzúra nem engedélyezte, csak 1990-ben vehették kézbe az olvasók, „tiltott könyvek szabadon” jelzéssel. Következő hatalmas műve, a Hollóidő a három részre szakadt 16. századi Magyarországon játszódó történelmi regény, a „képzelet, a létezés és az emberi élet titkait fürkésző” kíméletlen és tragikus történet.
2020-ban ismét nagyregénnyel jelentkezett, a 18. században játszódó Messze túl a láthatáron című művet a kritika az életmű szintéziseként értelmezi. A nagyepikai művek mellett novellákat, karcolatokat, esszéket is írt, a kisprózáiból a 70. születésnapjára Bolygó tüzek címmel jelent meg válogatáskötet. A 2019-es Katlanváros című könyv személyes sorsba és családtörténetbe is betekintést engedő írásai korábban az Utunk évkönyveiben jelentek meg, a 2021-es A hóhér könnyei című kötet írásait a műfaji kísérletezés jellemzi.
Szilágyi Istvánt 2002-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 2010-ben pedig a Digitális Irodalmi Akadémia tagjává választották. Munkásságáért több rangos kitüntetést is kapott: 1990-ben József Attila-díjat, 1992-ben Ady Endre-díjat, 1995-ben Déry Tibor-jutalmat vehetett át, 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki.
2001-ben kapta meg a Kossuth-díjat kiemelkedő írói munkásságáért, a próza műfaját a magyar nyelv archaikus rétegeivel gazdagító tevékenységéért, a történelmi folyamatokat megjelenítő, az emberi lét általános törvényszerűségeit vizsgáló, kivételesen érzékeny műveiért.
2003-ban Márai Sándor-, 2008-ban Arany János-, 2009-ben Alföld-díjjal, 2011-ben az Erdélyi Magyar Irodalomért Alapítvány Életműdíjával jutalmazták. 2014-ben lett a nemzet művésze, 2017-ben Prima-díjjal tüntették ki. 2020-ban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Erdélyért életműdíjat adományozott neki. Szilágyi István temetéséről később intézkednek.
