A tészta összeállítása nem bonyolult, csak következetes
A felfuttatott élesztőt hozzákevered a liszthez, majd megy bele a maradék langyos tej, a tojások, a vaníliás cukor és a só. Egy sűrűbb palacsintatésztát kapsz, ami elsőre talán túl testesnek tűnik, de pontosan ilyennek kell lennie.
Nem kell túlkeverni, elég, ha egynemű lesz. A tálat letakarod, és langyos helyen pihenteted. A kelesztés ideje alatt a tészta megváltozik, lazább lesz, és érezhetően élni kezd.
A várakozás nem felesleges idő
A nagyjából háromnegyed órás kelesztés alatt nem történik látványos csoda, mégis ekkor alakul ki az az állag, ami megkülönbözteti ezt a palacsintát a megszokottól. A tészta kissé buborékos lesz, könnyebb, és már nem úgy viselkedik, mint egy sima palacsintaalap.
Ez az a szakasz, amikor érdemes hagyni békén. Nem kevergetni, nem siettetni. A végeredmény itt dől el, nem a sütésnél.
Sütés lassabban, mint máskor
A palacsintákat a hagyományos módon sütöd ki, de érdemes egy fokkal több időt adni nekik. Vastagabbak, ezért nem szeretik a túl nagy lángot. Szép lassan sülnek át, kívül enyhén pirulnak, belül pedig puhák maradnak.
Amikor elkészülnek, már önmagukban is tartalmasak. Savanykás, pikáns lekvárral működnek a legjobban, mert jól ellenpontozza az édeskés, kelt tésztát. Egy kevés porcukor a tetején már csak ráadás.
Amikor nem kell belőle sok
Az élesztős palacsinta nem az a desszert, amit halomban eszik az ember. Egy-két darab is elég belőle, mert laktató, mégis könnyű. Olyan étel, ami után jólesik egy kicsit hátradőlni.
Ez a fajta palacsinta nem akar versenyezni a klasszikussal. Inkább egy másik hangulatot hoz, amit akkor érdemes elővenni, amikor van idő megvárni, hogy minden a helyére kerüljön.








