Hogyha sikerült ősszel nagyobb mennyiségű burgonyát felvásárolnod, minta amire szükséged volt, könnyen megeshet, hogy mostanra már jócskán elpuhultak. A kicsírázott krumpli csúnya és egyáltalán nem könnyű vele dolgozni a konyhában, de sokan tartanak amiatt is tőle, hogy mérgező lehet. Sokan vannak, aki a kicsírázott krumplikat egyből a kukába dobják, pedig még ezeket is meg lehet menteni, de figyelni kell, hiszen sajnos nem mindegyiket!
Mérgező anyagok vannak benne?
Ha párától túlfűtött, meleg helyiségben tárolod, akkor a krumplid hajtásnak fog indulni, vagyis hamra megjelennek rajta a csírakezdemények, amik egy idő után egyre hosszabbak lesznek, és idővel ráncosodni is fognak. Sokan úgy hiszik, hogy amint a csírák megjelennek, máris mérgező anyagokkal lesz tele a burgonya, ezért tilos megenni.
Cikkajánló: Ez a legzseniálisabb trükk az égett zsír könnyű eltávolítására a serpenyőkből és sütőkből
A krumpliban szolanin és chakonin együttese található. Ezek a glikoalkaloidok kis mennyiségben csepper sem károsak, de magasabb dózisban már igaz, hogy mérgezőek is lehetnek. Amikor ezek a folyamatok végbe mennek, és az anyagok elszaporodnak, érezhetően kesernyés lehet a burgonyánk, és akár egy világosabb zöldes színt is felvehet.
A szakértők állítják, hogy aki ténylegesen biztosra akar menni, az inkább dobja ki a zöldülésnek indult, csírás burgonyát. Viszont, ha már igazán nagyon ráncos a krumpli, azt nem szabad sem a főzéshez, sem sütéshez felhasználni, de ha csak pár csírakezdemény van rajta, akkor még teljes egészében megmenthető.
A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!








