Egy orvos figyelmeztet: ezt a három kávéfajtát azonnal felejtsd el, ha fontos az egészséged
A legtöbb felnőtt egy kávéval indítja a reggelt, hiszen azt vallja, hogy kávé nélkül a nap nem indulhat el. Azonban nagyon nem mindegy, melyik fajtát választjuk ehhez fogyasztásra. Egy orvosszakértő szerint vannak olyan népszerű kávé fajták, amelyeknek a fogyasztása többet árt, mint használ: ezek a kávék ugyanis sok esetben emésztési problémákat, anyagcserezavart és akár májkárosodást is okozhatnak.
Egy orosz egészségügyi szakértő, Dr. Alekszandra Fileva nyilatkozatában megosztotta velünk azokat a kávéfajtákat amelyeket jobb ha elkerülünk. Ennek a listának az első helyén a „három az egyben” poralapú instant kávékeverék állt. A szakértő elmondása alapján ezek az italok tele vannak cukorral, hidrogénezett növényi zsírokkal és szintetikus adalékokkal, amelyek allergiás reakciókat és emésztőrendszeri panaszokat okozhatnak az arra érzékenyek körében. A legnagyobb probléma ezeknek a kávéknak az esetében az, hogy ezek mondhatni inkább desszertnek számítanak, nem pedig kávénak– figyelmeztet az orvos.
A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!








