A szemformád elárulja, milyen ember vagy valójában

Az első benyomás gyakran a szemeken múlik. A forma, a nyitottság és a tekintet sok mindent sugall. Nézd meg, rólad mit mond.
hirdetés

Lefelé ívelő szemforma:

A lefelé ívelő szemforma egy kimondottan érzékeny embert takar, aki mindig mindenkivel szemben előzékeny és kedves, ártó gondolatai és szándékai nincsenek. Számára a legfontosabb az, hogy mindenki jól érezze magát akivel kapcsolatban áll és a barátság terén is leginkább a minőséget keresi. Azt vallja, hogy inkább legyen kevés a baráti köre, de az igaz és értékes emberekből álljon. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobbat nyújtsa mind a magánéletben, mind pedig a karrierjében, igazán kitartó és szorgalmas így könnyen halad előre az életben.

Felfelé ívelő szemforma:

Ennél a típusú szemformánál nincs magabiztosabb ember, hiszen buzog benne a pozitív energia és a tettvágy. Minden tettében teljesen hisz és általában célravezetőek is. Az ilyen szemformájú emberek határozottan kiállnak céljaik és álmaik megvalósításában, pozitív életszemléletüket a környezetükre is átragasztják. Minden társaságban már az elején a középpontba kerülnek ami nem is csoda, hiszen vezető szerepet pontosan nekik találták ki. Itt tudnak teljesen kibontakozni és szárnyalni, miközben mindenki őket csodálja.  

hirdetés

Ez is érdekelhet:

A kocsonya maradékából lett a legjobb disznósajt: kár lett volna kidobni

hirdetés

Ez a krumplis pogácsa napokig puha marad

Ezeket olvastad már?