A legtöbben nem ismerik ezt a módszert – pedig így lesz mindig friss illat a hűtőben

Mutatjuk a trükköt!

A közösségi médiában található videóban a felhasználó megosztotta a közösségével a trükköt, ami nem más mint szenet helyezni a hűtőszekrénybe. Ezt annak érdekében tette, hogy a kellemetlen illatoktól megszabaduljon, illetve azt is elmondja, hogy a szén képes a nedvességet magába szívni.

hirdetés

Hogyan alkalmazzuk a trükköt?

Először is szükségünk lesz egy kisebb tálra, valamint pár darab szénre. A szenet apró darabokra kell őrölni és ezt egy szövetzsákba helyezni. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, használjunk egy tálat. A hűtőszekrénybe el kell ezt helyezni és hagyni hogy végezze a dolgát. 2-3 havonta érdemes lecserélni, hiszen egy idő után elhasználódik a szén.

Miért pont szenet használjunk?

A szén kitűnő nedvszívó tulajdonsággal rendelkezik, emellett pedig tisztító hatása is van, hiszen a porózus szerkezetének köszönhetően a részecskéket képes megkötni, emiatt a molekulák nem tudnak szétszóródni, így a szagok megszűnnek. Néhány darab szén a hűtőbe és az mindig illatozni fog!

Mit használjunk a hűtőszekrényünkben, ha nem tudunk szénhez jutni?

Számos tippet és trükköt találhatunk az interneten, hogyan tudjuk tisztán tartani a hűtőszekrényünket és megszabadulni a kellemetlen szagoktól.

  • 1. Őrölt kávé: Az őrölt kávé semlegesíti a szagokat a hűtőben. Egy tálba öntsük őrölt kávét és helyezzük be a hűtőszekrénybe.
  • 2. Fehér ecet: Ha szeretnénk a hűtőszekrényünket kitakarítani, keverjünk össze ecetet és vizet, majd ezzel töröljük át a felületét.
  • 3. Citrom: A citromot félbe kell vágni, majd behelyezni a hűtőszekrénybe. A citrom segít megszüntetni a rossz szagokat.
  • 4. Szódabikarbóna: A szódabikarbóna szintén kitűnő szagelnyelő tulajdonsággal bír. Öntsünk egy kisebb tálba szódabikarbónát és tegyük a hűtőbe.

Ajánló: Így jelzik a szobanövények, hogy ideje átültetni őket

hirdetés

Ezeket olvastad már?