A frissen felesküdött Bóna Szabolcs agrárminiszter a vásárhelyi állatkiállításon árulta el, hogy nagyon gyorsan elindítják Lázár János alapítványosított agrárcégének, a bekebelezett állami vállalatok és a szintén alájuk söpört börtönföldek felülvizsgálatát – írja a Szeged.hu nyomán a 24.hu
Gyors és átfogó vizsgálatot jelentett be az új agrárminiszter a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-t ingyenesen megszerző Jövő Nemzedék Földje Alapítványnál, amelynek kuratóriumi elnöke a korábbi építési és közlekedési miniszter, Lázár János.
Az alapítványhoz került állami cégek működését is áttekintik, köztük a közeli állatifehérje-feldolgozó ATEV Zrt.-ét is. Bóna Szabolcs az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megnyitóján arról beszélt Hódmezővásárhelyen, hogy a vállalat olyan szolgáltatást nyújt a mezőgazdaság és az élelmiszeripar számára, amely gyakorlatilag nélkülözhetetlen, ezért alapvetően nonprofit szemlélettel kellene működnie.
Az ATEV ennek ellenére évről évre milliárdos profitot termelt. Bóna Szabolcs szerint pedig az osztalékként kivett pénzeket nagy eséllyel politikai kampányokra fordíthatták.
Vizsgálják azt a március végi kormányhatározatot is, amely jelentős közvagyon feletti kezelési jogot adott Lázár alapítványának. Az összesen 1374 ingatlant tartalmazó csomagban olyan földek is vannak, amelyeket négy állami büntetés-végrehajtási agrárcég használ.








