Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is

Elvehetik Lázár Jánostól a Mezőhegyesi Ménesbirtokot is

A közös gazdálkodási formákat erősítenék

A politikus kitért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara működésére is. Szerinte az eredetileg szakmai érdekképviseletnek létrehozott szervezet az Orbán-kormány idején sokszor politikai propagandát közvetített. Hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt nem akarja átvenni a kamarát, inkább politikamentessé tenné azt.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy akár a vízhiányról, akár a kamarák átalakításáról van szó, a gazdák aktív részvétele nélkül nem lehet valódi előrelépést elérni. Úgy fogalmazott: a piaci versenyben csak együttműködéssel lehet sikeresnek maradni, akár egymással, akár egy feldolgozó köré szerveződve.

Szerinte az elmúlt másfél évtized egyik legnagyobb problémája az volt, hogy nagyon kevés ilyen együttműködés jött létre, pedig ezek nélkül a kisebb gazdaságok könnyen versenyképtelenné válhatnak. Úgy látja, a MAGOSZ és a Fidesz földtulajdon-központú, egyéni szemlélete nem segítette a közös szerveződések kialakulását.

A jövőben ezt új szabályozásokkal, valamint eltérő támogatási és ösztönző rendszerekkel próbálnák elősegíteni.

Forrás: 24.hu

Ezeket olvastad már?