A nagyszülők és unokák közötti kapcsolat az egyik legerősebb kötelék, ami létezhet egy családban. Sokszor még akkor is él és hatással van ránk, amikor a gyerekek már régóta felnőttek, s élik a kis életüket. A pszichológia ma már elég pontosan meg tudja fogalmazni, hogy miért maradnak egyes nagyszülők olyan mélyen bevésve az emlékeinkbe.
Aki átélt igazán közeli kapcsolatot a nagymamájával vagy nagypapájával, általában fel tudja idézni azt a különös nyugalmat és biztonságérzetet, amit a jelenlétük adott. A modern családpszichológiai kutatások is megerősítik ezt az élményt. Hosszú távú európai vizsgálatok szerint azok a nagyszülők, akikkel a gyerekek mély érzelmi kötődést alakítanak ki, tartós és jelentős hatással vannak a fejlődésükre.
Ez nem egy-egy nagy gesztuson múlik, hanem sok apró hozzáálláson és viselkedésen. Ezek erősítik a gyerek önbizalmát, érzelmi biztonságát és stressztűrő képességét, és mindez felnőttkorban is érezhető marad.
A határok tisztelete
A szeretett nagyszülők egyik legfontosabb jellemzője a tisztelet. Nem szólnak bele minden döntésbe, nem irányítanak, hacsak nem kérik ki a véleményüket. Tudják, mikor kell hátrébb lépni. Ott vannak, de nem nehezednek rá az unokára.
A pszichológia ezt „biztonságos bázisnak” nevezi: olyan helynek, ahová bármikor vissza lehet térni anélkül, hogy magyarázkodni kellene. A közelség és a szabadság egyensúlya mély bizalmat teremt. A kapcsolat nem kontrollra, hanem elfogadásra épül.
