spórolhatsz a rezsin

Így használd a hűtődet és rengeteget spórolhatsz a rezsin a szakember szerint

Így használd a hűtődet és rengeteget spórolhatsz a rezsin a szakember szerint

A hűtőszekrény mind közül az egyik legtöbb energiát fogyasztó háztartási eszköz. Ugyanis ez a szerkezet a hét minden napján, éjjel-nappal működik, hiszen így biztosíthatjuk vele az élelmiszerek megfelelő hőmérsékleten való tárolását. Jó hír azonban, hogy egy kis odafigyeléssel már eleget tehetsz ahhoz, hogy csökkenteni tudj az energiafogyasztáson.

hirdetés
  • Amikor az energiatakarékosság jegyében hozunk döntéseket, a hűtőszekrény ritkán jut csak az eszünkbe, pedig egyes számítások szerint ez az eszköz igencsak megnöveli a háztartási költségeket. 
  • A pénztárcánk és a környezetünk is meghálálja, ha odafigyelünk néhány apó, betartható dologra. 
  • Hoztunk is erre 6 rezsibarát tippet, amitől a hűtőszekrényünk is jobban működik, mi pedig spórolhatunk vele. 

Egy átlagos hűtőszekrény napi 300-800 watt áramot fogyaszt, és összességében elmondható erről az eszközről, hogy a háztartási költségek több mint 20%-át teszi ki egy évben. Ezek a számítások azonban nagyban függenek attól is, hogy mennyire régi, mekkora a mérete, és milyen energiahatékonysági besorolással rendelkezik a hűtőszekrény.

A cikk folytatásáért, a reklám alatt kattints a tovább gombra!

A cikk folytatódik, lapozz!

Ezeket olvastad már?