Rakott kel recept, ahogy mi szeretjük

hirdetés
hirdetés

Elkészítés:

A kelkáposztát négy részre vágjuk, a torzsáját eltávolítjuk úgy, hogy a negyed fejek egyben maradjanak. Annyi sós vízben főzzük meg, hogy ellepje.

A vöröshagymát apróra vágjuk, és a zsírban üvegesre pároljuk. Lehúzzuk a tűzről, hozzákeverjük a pirospaprikát és megsózzuk ízlés szerint.

hirdetés

Visszatesszük a tűzre, hozzáadjuk a darált sertéslapockát, és közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett, morzsásra főzzük.

Amikor a hús megpuhult, ízlés szerint borsozzuk. Félretesszük.

hirdetés

A rizst az előírásoknak megfelelően puhára főzzük, majd lecsepegtetjük és belekeverjük a darált húsba. Szükség esetén utánaízesítjük.

Amikor a kelkáposzta megfőtt, leöntjük róla a levet, és hagyjuk kicsit hűlni.

hirdetés

Közben a tejfölt a tojásokkal és egy kevés sóval kikeverjük. A kelkáposzta felét eloszlatjuk egy tepsiben.

Ráhalmozzuk a darált húsos rizskeveréket, majd a tejföl kicsivel több mint felét eloszlatjuk rajta.

A kelkáposzta másik felét ráhelyezzük, és a maradék tejfölt elsimítjuk a tetején.

Az előmelegített sütőben addig sütjük, míg a tejföl összeáll és a teteje aranysárga foltokban megpirul.

    Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni, hogy a rétegek összeérjenek. Jó étvágyat kívánunk!

    Kép forrása: Sipos Szabolcs

    Egy kis almás mákos süti recept, nagyon finom lett

    Körömpörkölt – Így készíti a nagyanyám, a családom szerint ez 10/10-es

    Ezeket olvastad már?