Jelentős változás előtt áll az Országos Vérellátó Szolgálat, miután Hegedűs Zsolt péntek este közölte, hogy már megszületett a döntés az intézmény új vezetőjének személyéről, és kinevezésére várhatóan még ebben a hónapban sor kerülhet.
A miniszter a Facebook-oldalán arról is beszámolt, hogy elfogadta Bayerné Matusovits Andrea lemondását az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatói tisztségéről.
A tárcavezető bejegyzésében hangsúlyozta, az új vezető egyik legfontosabb feladata az intézmény működésének teljes körű átvilágítása lesz, amely több érzékeny területet is érinthet. A közlés szerint ennek részeként kiemelt figyelmet fordítanak majd a vérplazma-felhasználás rendszerére, továbbá a vérplazmával kapcsolatos esetleges visszaélések teljes körű feltárására is.
A közlemény szerint Hegedűs Zsolt azt írta: „Bayerné dr. Matusovits Andrea biztosított arról, hogy az átadás-átvételben aktívan és konstruktívan részt vesz. Én pedig arról biztosítottam, hogy az átvilágítás szakmai, etikus és korrekt módon történik”.








