Elkészítés
A piskótához a tojásokat a cukorral 7–8 percig habosra verjük, majd beleforgatjuk a szitált liszteket és a sütőport. A masszát egy 24–26 cm-es, sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük, és 180 °C-on körülbelül 20 perc alatt megsütjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Közben a túrós réteghez először feloldjuk a zselatint forró vízben, és hagyjuk langyosra hűlni. A túrót a porcukorral elkeverjük, a hideg tejszínt kemény habbá verjük, majd a kettőt összeforgatjuk. Ezután lassan, vékony sugárban hozzáadjuk a kihűlt zselatint, és a krémet a piskótára simítjuk. Legalább 30 percre hűtőbe tesszük. A pudingréteghez a tejet a cukorral felforraljuk, hozzákeverjük a pudingport, majd sűrűre főzzük. Amikor langyosra hűlt, belekeverjük a vajat, simára dolgozzuk, és a túrós rétegre öntjük. A tortát újra hűtjük legalább 3 órán át – de a legjobb, ha egy éjszakát pihen. Tálalás előtt megszórjuk porcukorral, és egy meleg késsel szépen szeletelhető.
Ez is érdekelhet:
Ezért önts ecetet a lefolyóba még most novemberben, a vízvezeték szerelő ezt ajánlja!
Így fagyaszd le a gombát, és az íze hónapok múlva is friss marad








