Hatalmas bejelentést tett Tóth Gabi

Tóth Gabi 2025-ben még a Megasztár zsűrijének tagjaként segítette a tehetségkutató versenyzőit, a 2026-os évadban azonban már nem tér vissza a zsűriszékbe. A TV2 ugyanis átalakította a műsort, az énekesnő pedig időközben új kihívás mellett döntött.

Szeptembertől saját előadó-művészeti mentorstúdiót indít, amelyben nemcsak az éneklés, hanem az önbizalom és a színpadi jelenlét fejlesztése is fontos szerepet kap.

Húsz év tapasztalatát szeretné átadni

Tóth Gabi számára különleges mérföldkő volt, hogy tavaly zsűritagként térhetett vissza a Megasztárba, abba a műsorba, ahol 2005-ben annak idején ő maga is ismertté vált.

Most azonban úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy egy régi álmát is megvalósítsa, ezért saját mentorstúdió létrehozásába kezd.

„Van egy álmom, amit nagyon régóta őrzök. Húsz éve állok színpadon. Ez idő alatt rengeteg mindent megtapasztaltam – sikereket, kudarcokat, félelmeket, újrakezdéseket. Megtanultam, hogy a színpadon nem az a legfontosabb, hogy tökéletes legyél, hanem hogy őszintén merd megmutatni magad. Sokan azt gondolják, hogy az előadó-művészet kizárólag az éneklésről szól. Pedig valójában sokkal többről. Önbizalomról. Jelenlétről. Kommunikációról. Arról, hogy hogyan tudsz kapcsolódni másokhoz, és közben önmagad maradni. Ezért döntöttem úgy, hogy elindítom az Előadóművészeti Mentorstúdiómat. Nem egy hagyományos énekiskolát álmodtam meg. Egy olyan közösséget szeretnék létrehozni, ahol biztonságban fejlődhetsz. Ahol dolgozunk a hangoddal, az előadásmódoddal és a színpadi jelenléteddel, de legalább ennyit foglalkozunk azzal is, hogy bátrabban merj megszólalni, kiállni magadért, és hinni abban, hogy értékes vagy” – jelentette be.

Nem csak leendő énekeseket vár

Az énekesnő hangsúlyozta, hogy a mentorstúdió nem kizárólag azoknak szól, akik zenei pályára készülnek.

Elmondása szerint mindenkit szívesen fogad, aki szeretne magabiztosabban kommunikálni, könnyebben megszólalni mások előtt, vagy a zene segítségével közelebb kerülni önmagához.

„És szeretnék valamit külön is elmondani. Nem csak azokat várom, akik énekesek szeretnének lenni. Ha egyszerűen csak érzed, hogy szeretnél nagyobb önbizalommal élni, könnyebben megszólalni emberek előtt, felszabadultabban kommunikálni, vagy a zene segítségével közelebb kerülni önmagadhoz, akkor ugyanúgy itt a helyed. Hiszem, hogy a zene nemcsak előadókat formál. Embereket is. Szeptembertől indulunk. Jelentkezés és érdeklődés: info@egyaritmusunk.hu Ha úgy érzed, megszólított ez az út, szeretettel várlak” – írta Facebook-oldalán.

Új irányt vesz a karrierje

Bár a 2026-os Megasztárban már nem láthatják a nézők zsűritagként, Tóth Gabi számára ezzel egy új fejezet kezdődik. Saját mentorprogramjával szeretné átadni az elmúlt két évtizedben szerzett tapasztalatait, miközben olyan közösséget építene, ahol a résztvevők nemcsak szakmailag, hanem emberileg is fejlődhetnek.

via Blikk

Ezeket olvastad már?