Hogyan befolyásolhatjuk a virágzást, hogy pont karácsonykor nyíljon?
Ennek a legbiztosabb módja az, hogy egyszerre több hagymát is elültetünk de különböző időpontokban (például október elején, közepén és végén). Így van a leginkább esély arra, hogy legalább az egyik karácsonyra virágot hoz. A virágzást azonban befolyásolhatjuk, ugyanis jól gyorsítható melegebb környezet megteremtésével, vagy lassítható egy kicsit hűvösebb helyen való tartással.
Mit tegyünk az amarillisszel elvirágzás után?
Az elvirágzást követően mindenképp le kell metszeni a növényről az elnyílt virágszárat, de a leveleket mindenképp hagyjuk meg. Ugyan úgy kell eljárni, mint a tulipánoknál, hiszen ezek a fennmaradó levelek segítenek a hagymának feltöltődni a következő szezonra. Nyáron tartsuk a növényt világos helyen, és rendszeresen öntözzük, valamint lássuk el tápanyagokkal is, tápoldat formájában. Augusztus végén fokozatosan vonjuk el a vizet a növénytől, majd szeptemberben tegyük el egy kis pihenőre hűvös, sötét helyre 6-8 hétre. Ezt követően lehet, október végén-november elején újraindítani a virágzási ciklust.
Ez is érdekelhet:
A nagyanyáink titka: citromból és sóból varázsolták a legtutibb tisztítószert
Ezt kell tenni a mikulásvirággal, hogy hónapokig gyönyörű piros maradjo








