Fontos a fény, de nem a napsütés
A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) eredetileg Közép-Amerikából származik, ahol világos, de szűrt fényű környezetben él. Pontosan ezen okokból kiindulva, nem is csoda, hogy a lakásban is hasonló feltételeket kell biztosítani ahhoz, hogy pompás leveleivel elkápráztassanak bennünket. A számára legjobb hely egy világos ablakpárkány vagy közvetlenül az ablak mellett, ahol napi 6-8 órán keresztül biztosított számára a természetes fény! A leginkább keleti vagy délnyugati fekvésű ablak javasolt, ahol a reggeli vagy késő délutáni napsütés pont elég számára,hiszen ilyenkor nem perzselő. Ugyanis azért fontos ez, mert ha közvetlen, erős napfény éri, a piros fellevelek megperzselődnek, amitől hamar megbarnulnak és végül lehullanak. Télen, amikor rövidebbek a nappalok és hamar sötét lesz, akkor érdemes a növényt naponta megforgatni, hogy egyenletesen tudjon fényt kapni minden oldala.
A huzatot ki nem állhatja
A mikulásvirág egy kimondottan érzékeny növény, így minden hőmérséklet-ingadozásra rosszul reagál. A 15-22 °C az ideális számára, ennél hidegebb környezetben viszont hamar lehullajtja a leveleit. Kerüljük a huzatos helyeket, és ne tegyük ajtó, gyakran nyitogatott ablak közelébe! Ugyanennyire rossz számára, ha közvetlenül radiátor, kandalló vagy bármilyen hőforrás mellé helyezzük el, hiszen a túlzott meleg és száraz levegő kiszárítja a földet és a növény hamar elhullajtja a leveleket. A legideálisabb hely számára egy világos, de mérsékelt hőmérsékletű szoba, ahol stabil a hőfok és nincs huzat.
A cikk folytatásáért kattints a tovább gombra a reklám alatt!








