A cikk folytatódik, nyomj a tovább gombra a hirdetés alatt!
A négyes ernyős metszési rendszer lépései:
Az első évben: a szőlőt karóhoz kell kötni, hogy egyenesen tudjon nőni. Ilyenkor elég, ha csak a két legerősebb hajtást hagyjuk meg, a többit azonban mindenképpen vágjuk le.
A második évben: a két vessző közül ki ami megmaradt ki kell választani a legerősebbet, ez lesz a szőlőtőke törzse a későbbiekben. Ha csak az első huzalig nőtt, akkor mindenképpen fontos rövidre vágni, hogy meg tudjon kellően erősödni. Abban az esetben ha elérte a felső huzalt, akkor minden gyenge hajtást el kell távolítani, és huzalonként csak 4–5 erőteljes ágat kell meghagyni, ugyanis ezekből lesznek a fő ágrészek.
A harmadik évben: minden tőkén ki kell választani azt az egy vesszőt amit a legerősebbnek látunk, és ezt 3–4 rügyre kell visszavágni. Ezekből a rügyekből hajtanak majd a következő évben azok az ágak, amelyeken termés lesz.
A negyedik évtől kezdve: hozza az első termést a szőlő. A legerősebb vesszőket ebben az évben már 6–10 rügyre kell visszavágni, ugyanis ezeken nőnek a szőlőfürtök. Emellett minden irányban érdemes meghagyni egy-egy rövidre vágott hajtást (2–3 rüggyel), ezek adják a következő év termő ágait.
Ezeket olvastad már?
Mióta ismerem ezt a panírozási módszert a lisztet megfogtam, és kidobtam a kukába!








