Évek óta így főztem be, most a Nébih közölte: azonnal felejtsem el ezt a hozzávalót

Évek óta így főztem be, most a Nébih közölte: azonnal felejtsem el ezt a hozzávalót

Bár nálunk már sorakoznak a kamrapolcon a nyár eleji lekvárok és kompótok, sok helyen most kezdődik csak igazán a befőzési szezon. A barack és a meggy illata betölti a konyhát, a gőzölgő lábos fölött pedig mindenki a saját kis családi receptjére esküszik.

hirdetés

Én is így voltam ezzel, míg rá nem jöttem: akármilyen jó a recept, van pár alapszabály, amit be kell tartani, ha azt szeretnénk, hogy télen is biztonságosan, jóízűen kanalazhassuk a nyár ízeit. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) most összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat – és még a nagyim is talált benne újat.

Egészséges alapanyag – ez az első lépés

Csak hibátlan, ép gyümölcsöt vagy zöldséget érdemes eltenni. Ami rohadt, penészes, foltos vagy furcsa állagú, azt könyörtelenül ki kell dobni.

Hogyan tartósítsunk?

Lekvárfőzés, kompót és szörp hőkezelése, savanyúság ecetes vagy sós lében, aszalás vagy fagyasztás – mind működik, ha jól csináljuk. A fagyasztás például alig változtat az élelmiszer szerkezetén, és hosszú távon is megőrzi az ízeket.

Mivel tartósítsunk?

Citromsav, borkősav, aszkorbinsav – ezek ízesítenek, tartósítanak és megakadályozzák a barnulást. A nátrium-benzoátot csak indokolt esetben, és pontosan kimért mennyiségben ajánlja a Nébih. A régi kedvenc szalicilt viszont már rég betiltották, mert allergiát, asztmát, sőt gyomorfekélyt is okozhat.

Higiénia mindenek előtt

Az üvegeket és fedeleiket nem elég elmosogatni – forralni, sütőben sterilizálni vagy kigőzölni kell, hogy a kórokozók ne rontsák el a befőttet. A zöldbab és a borsó különösen érzékeny, ezeknél hosszabb és magasabb hőmérsékletű hőkezelés szükséges.

hirdetés

Vákuum és biztonság

A lezárás után az üvegek fejre állítása segít a légmentes zárásban. Ha púpos a tető, nincs pattanó hang felnyitáskor, vagy bármilyen furcsa szagot, színt, állagot észlelünk, a tartalmat inkább dobjuk ki.

Címkézés – ne bízzunk a memóriánkban

Minden üvegre írjuk rá, mi van benne és mikor készült. Hűvös, száraz, fénytől védett helyen tároljuk, és lehetőleg egy éven belül fogyasszuk el.

Ajánló: A nagymamám azt mondta, tegyek sót az olajba, egész életemben hálás leszek neki ezért a trükkért

Retró csokoládé kvíz: Ha 6/6 az eredményed, akkor nagyon jó az emlékezeted!

hirdetés

Ezeket olvastad már?