Erre nem számítottunk! Kiderült ki a legnépszerűbb államfőjelölt

A Blikk olvasói szerint Hadházy Ákos lenne a legalkalmasabb Magyarország következő köztársasági elnöke. A lap közel tízezer olvasójának részvételével készült szavazáson a politikus a voksok 21 százalékát szerezte meg, ezzel az első helyen végzett. A második helyre Bárándy Péter került, míg a harmadik legtöbb szavazatot Forsthoffer Ágnes kapta. Érdekesség, hogy ugyanennyien úgy vélték: a felsorolt jelöltek közül egyik sem lenne megfelelő államfő.

Sulyok Tamás július 18-i lemondását követően megkezdődött az új köztársasági elnök kiválasztásának folyamata. Lemondása az Alaptörvény 17. módosításának aláírásával vált hivatalossá, azóta pedig ideiglenesen az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes látja el az államfői feladatokat.

Az új köztársasági elnök személye kiemelt jelentőségű, hiszen az államfőnek az egész nemzetet kell képviselnie, politikai hovatartozástól függetlenül. A kormánypárt korábban jelezte, hogy már dolgozik a lehetséges jelöltek kiválasztásán, ugyanakkor a saját névsorát egyelőre nem hozta nyilvánosságra.

A Blikk saját felmérésében tíz ismert közéleti és tudományos személyiség neve szerepelt. A jelöltek között volt többek között Bárándy Péter, Iványi Gábor, Karikó Katalin és Kepes András is. A voksolás végén Hadházy Ákos végzett az első helyen, mögötte Bárándy Péter és Forsthoffer Ágnes következett. A lista többi szereplője 3 és 8 százalék közötti támogatottságot ért el.

Ezeket olvastad már?