Korábban nemcsak az inflációhoz igazították a nyugdíjakat
A szakértők szerint a nyugdíjak és a bérek közötti különbséget mérsékelhetné a vegyes indexálás. Ez a módszer az infláció mellett részben a keresetek növekedését is figyelembe venné.
Magyarországon korábban már alkalmaztak ilyen rendszert. Az úgynevezett svájci indexálás 50–50 százalékos arányban számolt az inflációval és a nettó keresetek emelkedésével.
Egyre szélesebbre nyílik a demográfiai olló
Magyarországon jelenleg 100 fiatalra körülbelül 150 idős ember jut, míg az 1980-as években ez az arány még nagyjából 100 fiatalra 60 idős volt.
Ez komoly kihívást jelent a nyugdíjrendszer számára, mivel a jelenlegi nyugdíjakat nagyrészt az aktív dolgozók befizetéseiből finanszírozzák.
Egyre nagyobb teher hárulhat az aktív dolgozókra
Ha egyre kevesebb munkavállalóra jut egyre több nyugdíjas, nőhet az aktív keresőkre háruló teher. Hosszabb távon ez akár a nyugdíjkorhatár emelését, a befizetések növelését vagy a nyugdíjak visszafogottabb emelését is szükségessé teheti.
A mostani számítás tehát jól mutatja, hogy negyven év átlagbéres munkaviszony után jelenleg viszonylag magas nyugdíjra lehet számítani, ugyanakkor az ellátás vásárlóereje a jövőben egyre inkább elmaradhat az aktív keresők jövedelmétől.
via divany







