ÉrdekesMagazin.hu

hirdetés

Elhunyt Jurák László

hirdetés

Kilencvenkét éves korában elhunyt Jurák László, aki a kézilabdasport egyik meghonosítója volt az Egyesült Államokban. Jurák halálhíréről az Egyesült Államok kézilabda-szövetsége számolt be közösségi oldalán.

FRISS SPORTHÍREK ITT

Jurák László sportkarrierje

Az 1931-ben született sportember a Postás SE-ben játszott, és 17 évesen már az NB I-ben szerepelt. Negyedéves volt a Testnevelési Főiskolán, amikor 1956-ban elhagyta az országot és Amerikába költözött. Három hónappal később már Rockefeller-ösztöndíjasként tanulhatott a New-York-i Egyetemen, ahol 1962-ben mestervizsgával végzett.

A sportág felépítését és elterjesztését a nulláról kezdte a New York Hungária nevű klubon belül. Rendszeresen pályára lépett játékos-edzőként az amerikai bajnokságban és 1970-ig új hazája válogatottjában is – szerepelt az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon is -, miközben testnevelő-tanárként dolgozott.

Az 1972-es müncheni olimpián szövetségi kapitányként vezette a csapatot, amely a 16-os mezőny 14. helyén végzett.

Edzőként labdarúgással és kosárlabdával is foglalkozott, 1964 és 1993 között a The Waldorf School of Garden City csapataival a különböző egyetemi futballbajnokságokat 19 alkalommal végzett az élen.

Kövesd az ÉrdekesMagazin cikkeit a Google Hírekben!

Ez tetszett, megosztom!
hirdetés
hirdetés

Üdvözlünk az ÉrdekesMagazin.hu-n! Nálunk érdekességeket, recepteket, kertészeti cikkeket, híreket, naprakész információkat találhatsz . Jó időtöltést, olvasgatást kívánunk! Szép Napot!

hirdetés
error: Content is protected !!