Elkészítés
A tojásfehérjéből kemény habot verünk, fokozatosan hozzáadva a cukrot. Belekeverjük a tojássárgákat is, majd óvatosan beleforgatjuk a lisztet, sütőport, végül a darált diót.
A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk (kb. 25×35 cm), a tetejére szórjuk a vágott diót, és 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 20 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
A tejet, lisztet, tojássárgákat, cukrot, instant kávét és vaníliaaromát egy lábasban összekeverjük. Folyamatosan kevergetve, lassú tűzön főzzük, amíg sűrű, krémes állagúvá válik. Ezután teljesen kihűtjük. A vajat habosra keverjük, majd apránként hozzáadjuk a kihűlt krémet, és simára dolgozzuk.
A kihűlt tésztát megkenjük a kávés krémmel. Ízlés szerint megszórhatjuk a tetejét még egy kevés vágott dióval. Hűtőbe tesszük legalább 2 órára, hogy szépen összeálljon.
Rántott hús, de nem úgy, ahogy megszoktad: ettől a trükktől még finomabb lesz








