Vágd vissza a virágokat
Ahhoz, hogy ne tudják feleslegesen kiszipolyozni a hasznos tápanyagokat a termés elől, és hogy szépen tudjanak növekedni, le kell vágnod a virágokat. Minden esetben érdemes ezt megtenni, akkor is, ha már van kialakulva termés, hiszen csak jobbat teszel ezzel a növénynek.
Szabadulj meg a hajtásoktól
A paradicsomhoz hasonlóan, a hajtásokat is le kell vágni, méghozzá úgy, hogy két erős, fiatal ág között levágunk egy régebbi, gyengébb hajtást. Így érhetjük el azt, hogy ne a gyengére nőjenek ki a levelek, illetve a termések, valamint sokkal bőségesebb lesz a felhozatal, és egészségesebb is.
Vágd le a leveleket is
A paprika növény szárán lévő alsó levelektől is szabadulj meg, és vágd vissza őket, mivel ezek csak rontanak a helyzeten, és elveszik a termés elől a hasznos tápanyagokat, és nem adnak hozzá a növény fejlődéséhez semmit. Illetve magának a növénynek is jót teszel ezzel, mivel sokkal jobban tud levegőzni, így elkerüli a penészgomba is.
Ez is érdekes lehet: Falun így teszik el a vegyes vágott savanyúságot télire: ettől lesz igazán ropogós és finom!








