A nagymamák titkos főzete: sokan azt mondják, ettől már egy nap után elmúlik a torokfájás

Sokan automatikusan a kamillához nyúlnak torokfájás esetén, pedig létezik egy másik, hagyományos főzet, amelyet rengetegen dicsérnek. Meleg, illatos, kellemes ízű, és sokak szerint hamar enyhülést hoz a kaparó, irritált torokra.

Azonban az ilyen természetes főzeteknél nagyon fontos, hogy rendszeresen és megfelelő mennyiségben fogyasszuk a gyógyteát. A szakértők szerint a zsályatea hatása akkor lesz a legjobb, ha napi két-három csészével fogyasztunk belőle, mindig frissen elkészítve, és még meleg, de nem forró állapotban fogyasztva. A túl forró tea fogyasztása nem javasolt, ugyanis tovább irritálhatja a torkot, míg a kellemesen meleg főzet leginkább azonnali enyhülést hoz.

hirdetés

A zsálya finom ízét egy kevés méz még tovább fokozhatja és a gyulladáscsökkentő hatása is kedvezőbbé válik tőle, hiszen kíméletesen bevonja a torok érzékeny felszínét. A zsályateát torokfájdalom esetén érdemes lassan kortyolgatva elfogyasztani, hogy a hatóanyagok tudjanak érintkezni a nyálkahártyával. Amint azt tapasztaljuk, hogy fájni kezd a torkunk még ebben a korai fázisban kezdjük el inni, és már a nap végére jelentősen mérséklődhet a fájdalom. A zsályatea így gyors enyhülést hozhat, emellett egy teljesen természetes alternatívát is kínál azok számára, akik szeretnének mellékhatásmentesen megszabadulni a téli torok fájdalomtól vagy a felső-légúti megbetegedésektől.

Ez is érdekelhet:

5 airfryer hiba, amit a háziasszonyok 90 %-a elkövet

Az anyósom tanácsára megpróbáltam szárazon megtisztítani a szőnyeget: eltűnt a por, a szag és minden kosz a szőnyegből!

Ezeket olvastad már?